Malaysian MH17

2021.09.02. 15:10

Kurszki lakosok információit várják a lelőtt utasszállítóról

A Malaysia Airlines MH17-es járatának 2014-es lezuhanását vizsgáló nemzetközi nyomozóbizottság csütörtökön felhívást intézett az oroszországi Kurszk városának lakosaihoz, főként az orosz hadseregben szolgálókhoz, hogy osszanak meg információkat annak a rakétának a bevetésével kapcsolatban, amellyel vélhetően lelőtték az utasszállító repülőgépet – jelentette a holland sajtó.

A nyomozást koordináló holland hatóságok 2018-ban megállapították, hogy a dél-oroszországi városban állomásozó 53. orosz légvédelmi dandártól származó BUK-rakétával lőtték le Kelet-Ukrajna felett az Amszterdamból a maláj fővárosba, Kuala Lumpurba tartó gépet. A fedélzeten tartózkodó 298 ember, közöttük 196 holland állampolgár, életét vesztette.

A nyomozók olyan fényképeket, videókat, e-maileket és hivatalos dokumentumokat várnak, amelyek segíthetik a vizsgálatot azzal kapcsolatban, kik álltak fegyver ukrajnai bevetéséről szóló döntés hátterében, és kik hajtották végre az akciót. A szemtanúkhoz intézett videófelhívásban egy 29 éves, orosz származású ausztrál áldozat édesanyja is megszólalt. Az oroszul beszélő asszony elmondta, hogy a tragédia gyógyíthatatlan sebeket okozott számára.

– Az igazságnak ki kell derülnie, mindenkinek tudnia kell, mi történt valójában. Szeretnénk, ha valaki vállalná a felelősséget a történtekért – mondta.

A holland ügyészség már eljárást indított három orosz, illetve egy ukrán állampolgár ellen,

akik magas rangú orosz katonatisztek voltak a kelet-ukrajnai szakadár hadtestben, és akiket a gép kilövésének megszervezésével vádolnak. A vád szerint azonban még nem lehet tudni, hogy kik azok, akik a rakétarendszert működésbe hozták.

A négy gyanúsított ellen távollétükben folyó büntetőeljárás szeptember 6-án, hétfőn folytatódik a schipholi bíróságon. Hollandia és Ausztrália nyíltan Oroszországot vádolta az állampolgárai halálával. Moszkva végig tagadta, hogy bármilyen köze volt a szerencsétlenséghez, és Kijevet okolta a történtekért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában