Együttműködés

2022.04.26. 15:24

Szijjártó: a vajdasági magyarok bebizonyították, hogy számíthat rájuk az anyaország (videó)

A vajdasági magyarok minden korábbinál nagyobb számban vettek részt a történelmi jelentőségű magyarországi parlamenti választáson.

A vajdasági magyar közösség a parlamenti választáson történt rekordrészvétellel bebizonyította, hogy számíthat rá az anyaország, mi pedig azt mondjuk, ők is számíthatnak ránk a következő időszakban

– hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szabadkán.

Szijjártó Péter közölte, a vajdasági magyarok minden korábbinál nagyobb számban vettek részt a történelmi jelentőségű magyarországi parlamenti választáson, a több mint 60 900 Szabadkán leadott szavazat a másfélszerese annak, amit 2018-ban adtak le.

A vajdasági magyarok ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy folytatódhasson a nemzeti kormányzás Magyarországon.

A tárcavezető megköszönte a vajdasági magyar közösségnek a támogatást, és azt, hogy ennek köszönhetően tovább épülhet a magyar-szerb történelmi megbékélésen alapuló barátság a két ország és a két nemzet között, amelynek a legnagyobb haszonélvezője éppen a vajdasági magyarok közössége.

A külgazdasági és külügyminiszter kifejtette, hogy rekordokat döntő választásról volt szó, mert

a kormányzó pártszövetség rekordtámogatást kapott, soha egyetlen párt vagy pártszövetség sem kapott annyi szavazatot a demokratikus Magyarország történetében, mint mi ezen a választáson, hiszen több mint 3 millió szavazatról beszélünk, és soha nem volt még annyi képviselőnk az országgyűlésben, mint lesz most.

Hozzátette, hogy a 135 parlamenti képviselő „kényelmes, kétharmados alkotmányozó többséget jelent három kormányzati ciklust követően a negyedik alkalommal is”. Emellett soha ennyi külhoni szavazat sem érkezett be.

A választás ezen felül azért volt történelmi jelentőségű, „mert a magyar embereknek a béke és biztonság, vagy a háborúba történő belesodródás kérdésében kellett döntést hozniuk”, és az emberek egyértelmű döntést hoztak arról, hogy meg kell előzni azt, hogy Magyarország belesodródjon a szomszédságban zajló háborúba.

Szijjártó Péter emellett rámutatott, hogy a választás nemcsak az ország, hanem a nemzet jövőjéről is szólt, mert a magyarok esetében az ország és a nemzet határai nem azonosak. A magyar kormány számára fontos volt, hogy a magyar nemzet minden tagja részt vehessen a döntésben, míg a baloldal megvonná a döntési jogot a határon túl élőktől.

A tárcavezető kiemelte, a magyar kormány folytatja a munkát, és ezzel folytatódhat a vajdasági gazdaságfejlesztési program is, amelynek nyomán eddig 167 milliárd forintnyi beruházás jött létre a Vajdaságban.

Örömének adott hangot, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a szerbiai választásokat követően ismét önállóan tud frakciót alakítani a szerbiai parlamentben, és a VMSZ által támogatott elnökjelölt, Aleksandar Vucic tudja folytatni a munkáját a következő öt évben is.

Újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter közölte, hogy folytatódnak a stratégiai jelentőségű fejlesztések Szerbia és Magyarország között, a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítási munkálatai 2025-re lezárulnak, a Szabadka-Szeged vasútvonalat pedig még az idén üzembe helyezik. Az ukrajnai háború miatt a Budapest-Belgrád vasútvonal jelentősége még inkább felértékelődik, hiszen ezen az útvonalon tud majd az áru a görögországi kikötőkből Nyugat-Európába jutni, hiszen az ukrajnai útvonalak egy időre ellehetetlenültek.

Szintén újságírói kérdésre válaszolva szögezte le a miniszter, hogy Magyarország minden szankciót megszavazott Oroszországgal szemben, de azt kérte európai partnereitől, hogy legyenek belátással, hiszen Magyarországra „a kőolaj- és a földgázimportra vonatkozó szankciók aránytalan terhet jelentenének, és gyakorlatilag az ország működőképességét ásnák alá”.

Ezért azt kértük, hogy az európai egység fenntartása és az aránytalan károkozás elkerülése érdekében ne terjesszenek elő olyan javaslatokat, amelyek az Oroszországból Európába irányuló földgáz- vagy kőolajszállításokat korlátozzák

– magyarázta, majd hozzátette, lehet, hogy erről a magyarok beszélnek a leghatározottabban és leghangosabban, de nem csak a magyarok vannak ezen a véleményen. Közölte, hogy ő maga is határozottan küzdött Brüsszelben azért, hogy az energiaszállítások, kőolaj- és földgázszállítások vonatkozásában ne csak az európai uniós tagországok, hanem a tagjelöltek, így Szerbia is élvezzenek mentességet, és ezt sikerült elérni. Közölte, hogy a változás évekig is eltart, nem lehet egyik pillanatról a másikra új útvonalakat, új mezőket találni.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a közös sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az április 3-i választásokat megelőzően a VMSZ-nek három célja volt, és mindhárom célt sikerült megvalósítani, vagyis a Fidesz-KDNP nyerte meg a választást Magyarországon, a VMSZ megtartotta parlamenti pozícióját, és a VMSZ által jelölt Aleksandar Vucic maradt a köztársasági elnök.

A választásokra való felkészülésben arról beszéltünk, hogy az a célunk, hogy folytatni tudjuk azt a nemzetépítést, azt a közösségerősítést, azt a szomszédságpolitikát, azt a politikát a magyarok és a szerbek között, amit az elmúlt tíz évben elkezdtünk és folytattunk, és hogy ahhoz kérjük az emberek támogatását és legitimitását

– húzta alá. Hozzátette, Szijjártó Péterrel arról egyeztetett, hogy rövid időn belül megfogalmazzák az együttműködés következő állomásait, hogy az együttes munka folytatódhasson.

Megmaradt az a tengely, amelyet létrehoztunk az elmúlt években. A magyar-szerb kapcsolatok építése töretlen tud lenni az elkövetkező időben is, és azt gondoljuk, hogy ez elsősorban mindannyiunk fontos prioritása, legfontosabb prioritása, figyelembe véve azokat az időket, amelyeknek részesei vagyunk

– zárta szavait Pásztor István.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában