Frakció nélkül az EP-ben

2022.07.05. 07:59

Kevesen hiszik el a Jobbik elnökének, hogy megjavult

Több mint három év nem volt elég a korábban antiszemita kijelentéseket tevő Gyöngyösi Mártonnak arra, hogy frakciót szerezzen a Jobbiknak az európai parlamentben. Most, hogy a Jobbik elnökévé választották, látszik, hogy miért: sokan nem felejtették el, annak idején mivel próbált kétes hírnevet szerezni magának.

– Tíz éve hangzott el Gyöngyösi Márton beszéde, amelyben zsidók listázására tett javaslatott. Ez nem lehet elég idő a felejtéshez, Gyöngyösi kijelentése ma is élő – mondta Róna Tamás, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet (Zsima) főrabbija azzal kapcsolatban, hogy Gyöngyösi Mártont a hét végén a Jobbik elnökévé választották.

A parlament a demokrácia fellegvára, ezért nagyon fontos, hogy a parlamenti pártok demokratikus elveket valljanak. De már a választások előtt egészen új világra ébredtünk: egy addig teljesen elképzelhetetlen szövetség köttetett a szélsőjobboldal és a baloldal között

– hívta fel a figyelmet a főrabbi.

Mint ismert, Gyöngyösi 2012-ben egy később tömegtüntetést kiváltó parlamenti felszólalásában azt szorgalmazta, hogy a kormány mérje fel, hogy „az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak.”

A Jobbik politikai karanténból való kiengedésének veszélyeire Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) főrabbija is többször figyelmeztetett már.

Jelentős támogatottsággal rendelkező – és a rasszizmust egyébként elítélő – pártok összefogása, közös fellépése a Jobbikkal azért különösen veszélyes, mert sok szavazó fejében észrevétlenül is legitimálhatja a rasszizmust, azt üzenheti, hogy a hatalom megszerzése érdekében még az antiszemitizmussal is elnézőnek lehet lenni

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Köves Slomó nem sokkal azután, hogy a baloldali pártok és a Jobbik bejelentette, közösen indulnak a 2022-es ország­gyűlési választáson.

Gyöngyösi hétvégi megválasztása pártelnökké külföldön sem maradt visszhang nélkül.

„Tamir Wertzberger, az izraeli Likud külügyi koordinátora bírálta Gyöngyösi Márton Jobbik-elnökké történő választását. Gyöngyösi listázni akarta az Országgyűlésben és a kormányban a zsidókat, akik szerinte nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek Magyarország számára” – írta Twitter-oldalán a Tűzfalcsoport.

Bár Gyöngyösi Márton a 2012-es botrányos kijelentéseit az elmúlt tíz évben többször próbálta megmagyarázni, és sokat dolgozott azért a nemzetközi színtéren, hogy a magáról kialakított negatív képet újrafesse, ez a projekt nem járt túl sok sikerrel. A Jobbik európai parlamenti (EP) képviselője ugyanis még mindig egyedül, frakció nélkül ücsörög az uniós népképviseleti intézményben - jegyzi meg a Magyar Nemzet cikke.

Emlékezetes: Gyöngyösi Márton 2019-ben lett EP-képviselő, de nem ült be egyetlen európai pártcsalád frakciójába sem, ám mint ismert, Gyöngyösi évekkel ezelőtt olyan ígéreteket tett a párt belső nyilvánosságának, hogy frakciót szerez a Jobbiknak. Csakhogy a párt az európai politikában – vélhetően magának Gyöngyösinek is köszönhetően – máig nem tudott kilépni az elszigeteltségből.

Nincs információnk arról, hogy változás történt volna a Jobbik ideológiájában

– ezt válaszolta még 2020 február­jában Pedro Lopez de Pablo, az Európai Néppárt frakciójának sajtóért és kommunikációért felelős igazgatója az Azonnali.hu azon kérdésére: lát-e helyet a frakció soraiban Gyöngyösi számára.

Gyöngyösi küldetését, hogy szerezzen szalonképes szövetségeseket az európai politikában, máig nem koronázta siker, most pedig, hogy már pártelnök, egy EP-frakcióért folytatott meddő küzdelemnél sokkal fontosabb lehet számára, hogy tudja, mi történik itthon a Jobbikban.

Gyöngyösi a megválasztását követő sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva közölte: megtartja EP-képviselői mandátumát, szerinte ugyanis a mögötte álló csapattal kialakítható olyan munkarend, amellyel így is meg tudják erősíteni a pártot. Egy másik újságírói felvetésre pedig azt válaszolta, mindenkinek a munkájára számít a pártban és annak parlamenti frakciójában. Amikor arról kérdezték, megőrizheti-e az utóbbi élén posztját a korábbi Jobbik-elnök, Jakab Péter, azt közölte, erről a képviselőcsoport hivatott dönteni.

Mindez azt jelenti, hogy szokatlan társbérlet alakulhat ki a külföldön élő pártelnök és a parlamentben a frakcióvezetői pozícióba továbbra is két kézzel kapaszkodó Jakab Péter között.

Borítókép: Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-listavezetője sajtótájékoztatót tart az Országgyűlés Irodaházában az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án. MTI/Kovács Tamás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában