Ferenc pápa: a háborúk mögött a fegyveripar áll, és ez ördögi

Popecast című podcastjében idézte fel pápasága első tíz évének jelentősebb pillanatait a 2013. március 13-án megválasztott Ferenc pápa, akinek szavait a Vatican News hírportál közölte hétfőn.

Ferenc 2013-ban, amikor elsőként ünnepelhette pápakánt a húsvétot

Forrás: AFP

Fotó: Alberto Pizzoli

Ferenc pápa a mintegy kilencperces felvételen elmondta, olyan érzése van, mintha nem is telt volna el tíz esztendő, és mintha tegnap választották volna meg. Úgy vélte, az idő rohan, és 2013 óta „örökös cselekvésben” élt.  

Pápasága legszebb pillanatának az idősekkel a Szent Péter téren 2014 szeptemberében tartott találkozót nevezte. „Az idősek bölcsek, és sokat segítenek nekem is, és én is idős vagyok” – mondta.

A legrosszabbak között említette a pápasága alatti háborúkat, melyekben gyerekek és fiatalok veszítették életüket. „Fájdalommal tölt el, ha fiatalokat látok meghalni, oroszok vagy ukránok, nem az számít, egyikük sem tér haza” – hangoztatta.

 

Emlékezett az északkelet-olaszországi Redipuglia első világháborús katonai temetőjében 2014-ben és a 2017-ben Anzio tengerpartján található második világháborús temetőben tett látogatására, valamint a normandiai partraszállás 75. évfordulójára írt üzenetére. Említette a szíriai háború befejezéséért 2013 szeptemberében a Szent Péter téren tartott imavirrasztást, és nem feledkezett meg a több mint egy éve tartó ukrajnai háborúról.

A háborúk mögött a fegyveripar áll, és ez ördögi

– jelentette ki.  

Ferenc pápa elmondta, nem várta a háborús helyzet fokozódását. „Azt hittem, hogy a szíriai konfliktus egyedülálló, de utána a többi háború következett” – mondta.

Pápasága tizedik évfordulóján békét kért, és három szóban foglalta össze, mit kíván az egyháznak, a világnak és az emberiségnek: „testvériséget, könnyeket, mosolyt”.

Azt is elárulta, hogy az évfordulóra született podcast elkészítéséig nem tudta, mit is jelent ez a műfaj.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában