2023.03.02. 14:17
Varga Judit: az egyszülős családok mellett is ott áll a polgári, konzervatív kormány
Minden szülő legféltettebb kincse a gyermek, politikai közösségünk számára pedig szent és sérthetetlen – mondta az igazságügyi miniszter.
Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a Hogyan tovább a válás után? A váltott gondoskodás gyakorlata a mindennapokban című konferencián az Egyszülős Központban 2023. március 2-án
Forrás: MTI
Fotó: Koszticsák Szilárd
Az egyszülős családok mellett is ott áll a polgári, konzervatív kormány, amely számára a családok támogatása az anyai ösztönhöz hasonló zsigeri ösztön – fogalmazott Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön az Egyszülős Központ rendezvényén.
Kitért arra is: a „megengedhetetlen esetek” a gyermekvédelmi törvény szigorítására sarkallják a kormányt, még tavasszal benyújtják a javaslatot, „mert hazánkban a gyermek szent és sérthetetlen”.
A „Hogyan tovább a válás után? A váltott gondoskodás gyakorlata a mindennapokban” című konferencián a miniszter azt mondta, a szakmai munka fontos eleme, hogy folyamatosan finomhangolják a rendszert, erre szolgál a családjogi munkacsoport és a csütörtökihez hasonló rendezvények. A váltott gondoskodás tapasztalatait elemezve a jogalkotó is levonhat következtetéseket – jelentette ki Varga Judit.
Szerinte
szülővé válni életre szóló felelősség, minden nap vizsgázik az ember, a gyermeknevelés az egyik legszebb feladat, de hatalmas felelősség és kihívás.
„Minden szülő legféltettebb kincse a gyermek, politikai közöségünk számára pedig szent és sérthetetlen” – tette hozzá a miniszter.
![HORNUNG Ágnes](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/03/o80bydtaiybu4R0RBajtyZh8ugB4yf0TYz-w4_dAQWw/fit/1200/799/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU4MGVjYjljZjE4NTQ3NmNiNGI1MmE2ZTE3OGI1YmZl.jpg)
Fotós: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI
Emlékeztetett arra, hogy 2021-ben a GDP 6,2 százalékát a családtámogatásra fordították, „ezzel világelsők lettünk”, nagy érdeklődés van külföldről a támogatási rendszerünk iránt. Felidézte azt is, hogy egyszerűbbé vált a tartásdíj megállapítása és behajtása. A kormány minden lehetséges módon segíteni fogja az egyszülős magyar családokat – szögezte le Varga Judit.
Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár arról beszélt, a családbarát kormányzatnak minden élethelyzetre válaszokat kell találnia, minden felmerülő problémára megoldást kell kínálnia, ezért van immár több mint harminc támogatási forma a családok számára. Példaként említette, hogy emelt összegű családi pótlékra jogosultak az elvált szülők, az árvaellátás összege duplájára emelkedett, a gyermekápolási táppénzre pedig ugyanakkora időtartamban jogosult az elvált szülő, mint a két szülő együtt.
A váltott gondoskodás, vagy osztott szülői felügyelet mérföldkő a hazai családjogi szabályozásban – mondta az államtitkár. Hozzáfűzte, nemzetközi példák is azt mutatják, hogy ez a megoldás előnyös lehet a gyermekek számára. Hazánkban erre 2022 január elsejétől van jogszabályi lehetőség, tehát bő egy év tapasztalatai állnak rendelkezésre.
Németh Zoltán, a Közép-Európai Mediációs Intézet elnöke elmondta: a mediátorok segítenek a szülőknek a békés megállapodásban a válásnál, „hidakat építenek a harcolók között”, úgy, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét nézik. A váltott gondoskodás a gyakorlatban lehet ötven-ötven százalék, de akár hetven-harminc vagy nyolcvan-húsz százalék is – közölte Németh Zoltán. Hozzátette: ha a szülők jó megállapodást kötnek és azt be is tartják, az számos előnnyel jár számukra és a gyermek számára is.
![BENEDA Attila](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/03/u11xa0Bqg7mZZ8TcRXviYtMmJh6PvVZmY3a58QwMMhE/fit/1200/798/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NzUyY2Y4OWFkMDQyN2M4YmZiY2I3ZjA4NzYwYjMw.jpg)
Fotós: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI
Beneda Attila családügyekért felelős helyettes államtitkár szerint a váltott gondoskodás lehetővé tétele is azt mutatja, hogy „finomhangolásra mindig készek és képesek vagyunk, nem hivatali szobában találjuk ki az intézkedéseket, hanem a való élet problémáira reagálunk”.
A kormány nem avatkozik bele a családok életébe, a szabad döntést próbáljuk segíteni
– mondta Beneda Attila.
Rámutatott, hogy 2021-ben negyvenéves csúcsot döntött a házasságok száma és hatvanéves mélyponton volt a válások száma.
A kormány a sérülékeny helyzetben lévőket is támogatja, diverzifikáljuk a családtámogatásokat, hogy minden helyzetben segítséget nyújtsanak
– hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Megjegyezte: „a tartásdíj hozzáférésének javításával óvjuk az egyedül helytállni próbáló szülőket”.
Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője azt hangoztatta, „mindig a gyermek szülei maradunk, szülőként sosem tudunk elválni egymástól”, ez fontos kiindulási pont a váltott gondoskodás szempontjából.
A váltott gondoskodásról mindenkinek van véleménye, általában erős érzelmi véleménye, ezért akartunk utánajárni, hogy az érzelmeken túl miről szólnak ezek a helyzetek
– mondta Nagy Anna az általuk végzett kutatással kapcsolatban.
Megjegyezte:
végre odafigyelnek az egyszülős családokra, korábban nem törődtek az úgynevezett „csonka” családokkal,
például az egyedülálló szülők mintegy negyede nem kapta meg a tartásdíjat.
Az Egyszülős Központ tájékoztatása szerint kutatásuk a váltott gondoskodásról 2021 őszén indult azzal a céllal, hogy erről a terjedőben levő gyermekelhelyezési formáról, az így élő elvált szülők és gyermekek mindennapjairól ismereteket szerezzenek.
Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a gyermekek egy szülőnél eltöltött ideje nagy változatosságot mutat, a családok egy része szigorú rendszert követ abban, hogy melyik napon hol van a gyermek, másoknál alig-alig vannak erre vonatkozó szabályok.
![NAGY Anna](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/03/NKZjiCJKykXj9Kkwe7NPKz2O_P61b6AA241J-isBcb4/fit/1200/799/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JmNjRiMGM4NmFkNDRkNjRhNmZhM2RkNGE4YzIxZjcz.jpg)
Fotós: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI
A kutatás nem támasztotta alá azt a vélekedést, miszerint a váltott gondoskodást elsősorban azok a szülők választják, akik a házasság alatt is jól együtt tudtak működni és viszonylag egyenlően osztották meg a feladatokat.
A váltott gondoskodás legfontosabb előfeltételét az adta, hogy a szülők megbíztak abban, hogy a másik is megfelelően el tudja látni a gyermeket, vele is biztonságban van
– állapította meg az Egyszülős Központ.
Az Egyszülős Központot 2018 óta működteti az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány, célja, hogy egyenlő esélyt teremtsen a több mint félmillió egyszülős gyereknek, és támogató közegként segítse az egyszülős családok mindennapjait.