Ítéletidő

2023.06.25. 14:12

Településeket szigetelt el, utakat öntött el a lezúduló csapadék szerte Erdélyben

Több települést elszigetelt, és országutakat, megyei és községi utakat tett járhatatlanná a hirtelen lezúdult csapadék az elmúlt huszonnégy órában Erdély több megyéjében. A katonai tűzoltóknak 14 megye 66 településén kellett beavatkozniuk.

MW

Borítóképünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Rainer Fuhrmann

A román országos vészhelyzeti felügyelőség (IGSU) vasárnapi jelentése szerint a hétvégén több mint 3700 katonai tűzoltó állt készenlétben, hogy segítsen a bajbajutottaknak, miután Erdély több megyéjében harmadfokú, vörös jelzésű viharriasztás volt érvényben.

Országos szinten összesen 51 embert kellett kimenekíteni – egy részüket kitelepíteni, másik részüket kimenteni – az ár elől, őket a hatóságok panziókban szállásolták el.

Több erdélyi megye – Fehér, Arad, Bihar, Hunyad, Máramaros, Maros és Temes – mellett a mentőegységeknek dél-romániai és moldvai településeken is segíteniük kellett, miután a hirtelen lezúdult csapadék nyomán megduzzadt folyók, patakok házakat, udvarokat árasztottak el. Az erős szélben kidőlt fák épületek tetőzetét, gépkocsikat rongáltak meg. Huszonhat megyében – köztük Erdély szinte valamennyi megyéjében – összehívták a vészhelyzeti felügyelőségek operatív tanácsait.

A heves széllökésektől kísért zivatarok nyomán lezúdult csapadék négy országutat megrongált Fehér, Bihar és Hunyad megyében, utóbbiban négy megyei utat is le kellett zárni az úttestet elöntő víz és kidőlt fák miatt.

Fehér megyében, Remete (Rimet) településen a hegyimentők egy 25 fős turistacsoportot menekítettek ki a megáradt patak elől.

Hunyad megyében három települést - Valár (Valari), Aranyos (Aranies) és Ulm - elszigeteltek a megáradt folyóvizek. A Hunyad megyei prefektúra közölte, hogy állandó a kapcsolat az érintett településekkel, és első körben az infrastruktúrát próbálják használhatóvá tenni. A katonaság tűzoltói mellett a csendőrség is készenlétben van.

Romániában az országos meteorológiai szolgálat vasárnap az ország 36 megyéjére első- és másodfokú riasztást adott ki, a hétfő délelőttig érvényes másodfokú riasztás főleg erdélyi megyékre vonatkozik. A térség folyóira első- és másodfokú árvízriasztást rendeltek el, mely szintén hétfőig érvényes.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában