Nógrádi látogatás

2023.07.08. 07:53

Novák Katalin: irányítsuk oda a reflektort, ahova kevesebb fény jut

Irányítsuk oda a reflektort, ahova kevesebb fény jut – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Nógrád Megyei Hírlapnak adott szombati interjúban.

MW

Novák Katalin köztársasági elnök a női polgármesteri találkozón a terényi faluház udvarán 2023. június 28-án

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

A köztársasági elnök a lapnak elmondta: Nógrád vármegyei látogatásának három napja alatt több olyan kistelepülésen járt, ahol korábban köztársasági elnök még nem, s ez láthatóan sokat jelentett az ott élőknek.

Novák Katalin kiemelte: szeretné, ha egyre többen tudnának Nógrádra rejtett erőforrásként tekinteni. Ha van támogatás és megfelelő figyelem, akkor a nógrádiak is meg tudják mutatni, mekkora erő van ebben a vidékben – mutatott rá, hozzátéve: Nógrád vármegye egyre erősödik, sok a rejtett tartaléka.

A vármegye lakosságának átlag feletti fogyását, öregedését felvető kérdésre azt mondta: meg kell teremteni azokat a körülményeket, infrastrukturális feltételeket, amelyek lehetővé teszik egy kistelepülésen élő számára is, hogy részese maradjon az ország vérkeringésének, kultúrához jusson, hogy legyenek számára elérhetőek különböző szolgáltatások, a gyerekei megfelelő minőségű oktatásban részesüljenek, hogy legyen előtte perspektíva - hangsúlyozta.

Mint mondta, erre egyre több jó példa van országszerte és Nógrádban is, a kormány részéről pedig megvan a szándék a vidéki Magyarország erősítésére.

A társadalmi problémákról, többek között a vármegyét érintő alacsony iskolázottságról szólva kifejtette: ahhoz, hogy a tanulatlanságot iskolázottság, a munkanélküliséget magas foglalkoztatás váltsa, a családalapításhoz pedig felelősségérzet kapcsolódjon, kellenek a segítők és kell a segítségre szorulók elszántsága is.

A köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy mindannyiunknak van dolga azokkal, akik Magyarországon nehéz körülmények között élnek.

Novák Katalin a közfoglalkoztatást olyan eszköznek nevezte, amely segít vissza- vagy rátérni a munka világába vezető útra, megtapasztalni azt, hogy mit jelent fizetésért dolgozni, utána adózni, aztán adókedvezményekkel élni akár a gyermekek után. Ez is egyfajta tudatossághoz vezet – fűzte hozzá.

A honvédségre vonatkozó kérdésre elmondta többek között, hogy remélhetőleg sok emberhez eljut az Irány a Sereg! toborzókampány, az önkéntes tartalékos rendszer pedig szinte bárki számára nyitott.

A köztársasági elnök kitért arra is: meghallgatta a vármegye vezetőinek terveit arról, hogyan tehetik Nógrádot vonzóbbá turisztikai szempontból. Mint mondta, bízik benne, hogy megfelelő források biztosítása mellett Nógrád még jobban felírja majd magát Magyarország turisztikai térképére.

Az államfő múlt heti nógrádi vármegye-látogatását követően adott interjúja a lap nyomtatott és online változatában is olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában