Magyar érdekképviselet

2023.09.29. 12:53

Szijjártó Péter: parlamenti választás lesz Szlovákiában, hajrá, Szövetség!

„Szlovákiában nemrég egy jogszabály-változtatással lehetővé vált olyan jelzőtáblák kihelyezése, amelyeken a települések nevei már magyarul is szerepelhetnek” – kezdte bejegyzését a közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szlovákiai Gútán 2023. szeptember 27-én

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter így folytatta: mivel ez csak egy lehetőség, nem kötelező szabály, ezért alapvetően a megyei önkormányzatokon múlik, hogy hol helyeznek ki ilyen táblákat.

Nos, az első fecske meg is jelent, nem véletlenül Nagyszombat megyében, hiszen itt a legerősebb a Szövetség jelenléte a megyei közgyűlésben

– fogalmazott.

„Újabb bizonyíték arra, hogy ahol erős a magyar érdekképviselet, ott lehet a legtöbb eredményt elérni. Jó lenne elérni, hogy mindez a következő ciklusban a szlovák parlamentben is biztosított legyen!”

 – írta a tárcavezető.

Holnap parlamenti választás lesz Szlovákiában. Hajrá, Szövetség!!

– zárta bejegyzését a külgazdasági és külügyminiszter.

Forró Krisztián: a magyarság megmaradása szempontjából létfontosságú a szombati szavazás

A felvidéki magyarság megmaradása és az általuk lakott régiók fejlődése szempontjából létfontosságúnak nevezte a szombati szlovákiai előrehozott parlamenti választást Forró Krisztián, a felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.

FORRÓ Krisztián
Forró Krisztián, a Szövetség elnevezésű magyar párt elnöke beszédet mond az újonnan felállított székelykapu avatásán a felvidéki Nagycétényben 2023. szeptember 23-án
Fotó: Bodnár Boglárka / Forrás: MTI

Forró Krisztián, akit élőben kapcsoltak a szlovák fővárosból, Pozsonyból, azt mondta, 

a szlovák pártok és politikusaik nem oldják meg a magyarság problémáit.

Úgy fogalmazott: „Ha azt akarjuk, hogy a magyarság megmaradjon Szlovákiában és a régióink fejlődjenek, akkor ez most egy létfontosságú választás”, mindenkit arra kérve, hívják fel ismerőseik, rokonaik, barátaik figyelmét a választás fontosságára, és buzdítsák szavazásra őket.

Forró Krisztián kijelentette: az összetartás meghozhatja a gyümölcsét, lehetőségük van arra, hogy ismét legyen parlamenti képviselete a felvidéki magyarságnak. 

A Szövetség az egyetlen párt, amelynek magyar pártként esélye van arra, hogy bekerüljön a parlamentbe

– jegyezte meg.

Hangsúlyozta: 

a régió fejlődéséhez kell a magyar parlamenti képviselet, így mindenkire szükség van, aki szavazásra jogosult.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője arról beszélt: a szombati választás eldöntheti, hogy hosszú távon lesz-e magyar párt a szlovák belpolitikában. Az előző választáson nem került be magyar párt a parlamentbe.

Ha a Szövetségnek sikerül átlépnie az ötszázalékos parlamenti küszöböt, „akár gyökeret is ereszthet”, és a szlovák belpolitika egyik fontos alakító erejévé válhat – vélekedett. Hiszen – magyarázta – annyira bizonytalanok az erőviszonyok, hogy könnyen előfordulhat, a Szövetség nélkül, ha bekerül a parlamentbe, nem lehet kormányt alakítani.

MRÁZ Ágoston Sámuel
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője 
Fotó: Hegedüs Róbert / Forrás: MTI

A Nézőpont Intézet vezetője kiemelte, 

a parlamentbe jutásra a matematikai esély és a történelmi lehetőség megvan, „csak a felvidéki magyarságon múlik, hogy bizalmat szavaz-e”.

Mráz Ágoston Sámuel szólt arról is: „sajnos az a hagyomány”, hogy a magyarok kevésbé aktívak, mint a szlovák választópolgárok. Ennek okaként azt jelölte meg, hogy a magyar választók azt érezhették korábban: elveszhet a szavazatuk, amelyet magyar pártra adnak le, mert nem hitték el, hogy átlépi az ötszázalékos küszöböt.

Ezért nagyon fontos, hogy a kutatások szerint minden reális esélye megvan a Szövetségnek most

– emelte ki.

Mráz Ágoston Sámuel szerint akár előfordulhatna az is, hogy szlovákok is a magyar pártra szavaznak, mert regionális érdekeket is képvisel ez a párt, „nem csupán a magyar etnikai érdeket”.

A szlovákiai választás valódi tétjének azt nevezte, hogy milyen koalíció jön létre, hány párt éri el az ötszázalékos küszöböt. Továbbá, hogy a koalícióba be tud-e lépni a stabilitást képviselő magyar Szövetség.

A Szövetség bekerülése a parlamentbe a stabilitás erejeként egy stabil kormány megalakulásához is hozzájárulhat, és „ez nemcsak magyar érdek, hanem összszlovák érdek is lehet” – mondta a Nézőpont Intézet vezetője.  

Forró Krisztián a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szintén arról beszélt: a szombati előrehozott parlamenti választásnak nagy a tétje, hiszen azt látják, hogy a szlovák politikusok csak egymással veszekednek, nemcsak a magyarokkal nem törődnek, hanem a régióikkal sem.

Ha azt szeretnék, hogy a felvidéki magyarságnak legyen képviselete a parlamentben, akkor össze kell fogniuk és együtt, közösen kell fellépniük, hiszen „rólunk csak mi akarunk megfelelően dönteni”

– hangsúlyozta a politikus.

Forró Krisztián azt mondta, ha azt akarják, hogy a közösségük, a kultúrájuk, az anyanyelvi oktatásuk megmaradjon, kell a saját képviselet. Szükség van a magyar képviseletre ahhoz, hogy fejlődjenek azok a régiók, ahol élnek - tette hozzá.

Emlékeztetett: 

az egyetlen sikeridőszak a felvidéki magyarság életében akkor volt, amikor egységes magyar képviseletük volt a pozsonyi parlamentben. Most itt a történelmi lehetőség, hogy ezt ismét megvalósítsák, és jelen pillanatban a Szövetség az egyetlen olyan magyar párt, amelynek esélye van bekerülni a parlamentbe

– hangsúlyozta Forró Krisztián.

Szükség van a stabilitásra és a megbízhatóságra, és ezt már bizonyították is: amikor az egységes magyar párt bent volt a parlamentben, mindig segítettek az országnak, „kilábalni a Meciar-korszakból”, bejutni az Európai Unióba és a NATO-ba – tette hozzá.

Forró Krisztián azt hangoztatta, hogy amikor nincs képviseletük, akkor megfeledkeznek róluk. Ezen változtatni kell – mondta, majd arra buzdított mindenkit, hogy segítsenek a mozgósításban.

Reális célnak nevezte a parlamentbe jutást.

A Szövetség kapocs Magyarország és Szlovákia között. 

Számukra fontos, hogy Magyarország sikeres legyen, hiszen a magyar nemzet részei és ugyanúgy fontos számunkra Szlovákia sikere is, hiszen „itt élnek és itt is akarnak érvényesülni”

– mondta Forró Krisztián, hangsúlyozva, az az érdekük, hogy a két ország minél szorosabban együttműködjön.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában