Tehetséggondozás

2023.10.06. 22:32

Ismét meghirdette Nyilas Misi-ösztöndíjprogramját a református szeretetszolgálat

Az alapítvány az elmúlt nyolc évben mintegy 600 diáknak nyújtott anyagi támogatást, és emellett szakmai mentorokat is biztosítanak a fiatalok számára, nyári tematikus készségfejlesztő táborokat szerveznek, továbbá a Nemzetközi Coach Szövetség közreműködésével támogató beszélgetések is segítik a fiatalokat.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: MNStudio

Ismét meghirdette a nehéz anyagi körülmények között élő, tehetséges diákok támogatására szolgáló Nyilas Misi-ösztöndíjprogramját a Magyar Református Szeretetszolgálat. A programra október közepéig lehet jelentkezni.

A szeretetszolgálat közleményében azt írta, a különböző foglalkozások költségei, az eszközök megvásárlása, valamint a versenyek nevezési díjai jelentős költséget jelentenek a családoknak, ami akár akadályt is jelenthet a tehetség kibontakoztatásában.

Ez a felismerés hívta életre a Nyilas Misi-ösztöndíjprogramot, amelyet már nyolcadik éve hirdetnek meg - írták.

A közleményben idézték Juhász Mártont, a szervezet ügyvezető igazgatóját, aki a programot beharangozó sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt nyolc évben mintegy 600 diáknak tudott segíteni az alapítvány, és a pénzügyi támogatásnál is fontosabbnak tartja azokat a kiegészítő szolgáltatásokat, amelyeket az ösztöndíjprogram biztosít.

A százezer forintos pénzügyi támogatás mellett ugyanis szakmai mentorokat is biztosítanak a fiatalok számára, nyári tematikus készségfejlesztő táborokat szerveznek, továbbá a Nemzetközi Coach Szövetség közreműködésével támogató beszélgetések is segítik a fiatalokat.

A 2023/2024-es tanévben az ösztöndíjra október 15-ig lehet jelentkezni előadó- és képzőművészet (ének, zene, tánc, festészet, szobrászat), természet- és bölcsészettudomány (matematika, fizika, informatika, magyar irodalom), valamint a sport területéről a legyenfolytatas.jobbadni.hu oldalon. A programba nemcsak Magyarországon élő, hanem határon túli tehetségek is bekapcsolódhatnak.

A Nyilas Misi-ösztöndíjprogram anyagilag is támogatható a 1358-as adományvonal hívásával, valamint az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül; a támogatásból az ösztöndíjas tehetségek közösségépítését segíthetik a felajánlók - írták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában