Vírusként terjed

2023.12.17. 11:59

Egyre több antiszemita incidens történik a német egyetemeken (videó)

A német egyetemeken történt antiszemita incidensekről készített jelentést a Ring Christlich-Demokratischer Studenten nevű diákszövetség.

MW

Rendőrök avatkoznak be a Berlini Szabadegyetem hallgatóinak tiltakozásába, miközben a diákok a palesztinok támogatása mellett demonstrálnak

Forrás: AFP

Fotó: HALIL SAGIRKAYA

Az egyik berlini egyetemen például nem engedték be a zsidókat az egyik rendezvényre, sajtóinformációk szerint dulakodás tört ki az intézmény bejáratánál. Ez ugyanaz az egyetem, ahol nemrég rendőröknek kellett kivezetniük az egyik Izrael-ellenes tüntetés résztvevőit, erről videófelvétel is készült – adta hírül a Magyar Nemzet.

Lukas Honemann, a diákszövetség elnöke a Bild német napilapnak arról beszélt, hogy akár Kasselben, Göttingenben, Bonnban, Monastirban vagy most Berlinben: 

Izrael ellenségei és az antiszemiták látványosan bátorítják az antiszemitizmust gyűlésekkel, filmestekkel, állásfoglalásokkal, röplapokkal és megfélemlítéssel, az előadótermeket pedig a zsidógyűlölet helyszíneivé változtatják.

 Nemrég azt is videóra vették, ahogy röplapokat, üzeneteket és plakátokat akarnak kitűzni az iskola falaira.

1945 után ismét ébresztőre van szükség a Berlini Szabadegyetemen

– írta a bejegyzéshez a videó megosztója.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában