Káosz

2024.06.12. 07:33

Hatalmasat buktak a választáson a baloldali pártok

2019-hez képest százezrekkel kevesebb szavazatot sikerült összegyűjteniük az ellenzéki pártoknak – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

MW

Cseh Katalin (b) és Donáth Anna a Momentum Mozgalom eredményváró rendezvényén a Dürer Rendezvényházban az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Padlóra küldte a baloldali pártokat a vasárnapi európai parlamenti választás: a Jobbik és a Momentum egyetlen képviselői helyet sem szerzett, az MSZP, amely 2019-ben a Párbeszéddel együtt jutott 1 mandátumhoz, idén, a Demokratikus Koalícióval szövetségben – amely legutóbb 2 helyet szerzett – mindössze 2 képviselői helyet kapott, azt is a DK emberei töltik be. Azaz

a DK–MSZP–Párbeszéd szövetség együttvéve 1 helyet elveszített az EP-választáson

– mutat rá a Magyar Nemzet

A szavazati arányokat tekintve az látszik, hogy a DK–MSZP–Párbeszéd-szövetség idén együtt mindössze valamivel több mint 336 ezer voksot kapott, míg 2019-ben a DK 557 ezer, az MSZP–Párbeszéd együttműködést pedig 229 551-en támogatták. Vagyis

a három pártra együtt öt éve több mint 786 600-an szavaztak, ezzel szemben idén ennek kevesebb, mint felét kapták.

A Momentum brüsszeli aknamunkája sem hozott sokat a konyhára, a liberális párt, dacára a nagy magabiztosságnak, nagyot bukott, szám szerint csaknem 178 ezer voksot. A Jobbik népszerűsége is tovább zuhan, a párt, amely 2009-ben és 2014-ben nemzeti radikális mozgalomként három képviselőt adott az EP-nek, 2019-ben már csak 1, most pedig egyetlen mandátumot sem szerzett.

A Jobbikra most vasárnap csaknem 175 ezerrel kevesebben szavaztak, pedig a választási részvétel rekordot döntött.

Forrás: Magyar Nemzet-grafika

A történelmi bukásnak már vannak személyi következményei: 

Donáth Anna, a Momentum elnöke lemondott, őt követte a teljes elnökség. Dobrev Klára feloszlatta az árnyékkormányt, Tordai Bence pedig kilépett a Párbeszédből, igaz, a parlamenti frakciót nem hagyja el, ami érthető, ha azt nézzük, Tordai fizetése jelenleg 3,5 millió forint bruttó, független képviselőként „mindössze” kétmillió forint lenne.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke nem mondott le, noha korábban többször is ígéretet tett arra, ha pártja nem jut ki az EP-be, ő távozik elnöki tisztségéről.

Ha megnézzük az EP-választás eredményét, tisztán látszik, hogy a régi összefogás pártjai egyértelmű vesztesei a mostani választásnak, mind az EP-t illetően, mind az önkormányzati voksolásnak

– mondta a Magyar Nemzetnek Rotyis Bálint. 

A teljes cikk ITT érhető el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában