Solingeni késes támadás

2 órája

Elfogták a merénylet fő gyanúsítottját a német hatóságok, vizsgálják az Iszlám Állam érintettségét

A német hatóságok vasárnap kora reggel megerősítették a nyugat-németországi Solingen városában elkövetett késeléses ámokfutás fő gyanúsítottjának elfogását. A támadó három ember halálát okozta és nyolcat megsebesített. A 26 éves férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését – közölték a hatóságok.

MW

Rendőrök a Solingenben előző este elkövetett késes támadás helyszínén 2024. augusztus 24-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Volker Hartmann.

A düsseldorfi rendőrség és a szövetségi ügyészség közölte: „ennek a személynek az érintettsége jelenleg intenzív vizsgálat tárgyát képezi”.

Egy állami tisztviselő szombat késő este a német televízióban jelentette be annak a férfinak az elfogását, akit a hatóságok a támadás óta eltelt 24 órában kerestek.

A támadás, amelyért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget, péntek este történt a város 650 éves történelmét ünneplő fesztiválon. Az elkövető három embert – egy 67 és 56 éves férfit, valamint egy 56 éves nőt – megölt és nyolc továbbit megsebesített

 a hatóságok tájékoztatása szerint.

A Der Spiegel hírmagazin korábban azonosítatlan biztonsági forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a gyanúsított szíriai volt, és a ruhája vérrel volt összekenve. A rendőrség ezt nem kívánta azonnal kommentálni.

Az Iszlám Állam Amak nevű hírszolgálata által kiadott közlemény szerint a támadást egyik tagjuk hajtotta végre, hogy „bosszút álljon a palesztinokért és a máshol élő muszlimokért”.

A dzsihadista csoport közlését azonban nem támasztották alá semmilyen bizonyítékkal, és az sem derült ki belőle, hogy a támadó mennyire állt szoros kapcsolatban az Iszlám Állammal.

Hendrik Wuest, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke szombaton terrorcselekménynek minősítette a támadást.

A terrorcselekmény részleteiről alábbi cikkünkben olvashat:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában