Nagy a csend

2 órája

Hallgatásba burkolózott az ellenzék az óbudai korrupciós botránnyal kapcsolatban

Karácsony Gergely, a Demokratikus Koalíció és az óbudai önkormányzat is hallgat arról a korrupciós ügyről, amibe nemrég belebukott Kiss László polgármester.

MW

Kiss László (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), a III. kerület polgármestere (k) felszólal a Fővárosi Közgyűlés ülésén

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A kerületi polgármestert többek között vesztegetéssel és pénzmosással gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A KNYF szerint Kiss László a 2019. októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni – írja a Magyar Nemzet a cikkében.

A KNYF szerint a vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. Az ügyészség közleményében kiemelte, hogy a valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el.

Az ügyben összesen 16 gyanúsított van, köztük Kiss alpolgármestere, Czeglédy Gergő.

Ahogy arról a Magyar Nemzet a szerdán induló cikksorozatában beszámolt, a lavinát egy olyan bűntárs indította el, aki önmagára, a polgármesterre, illetve Kiss két fontos emberére, D. Róbertre és F. Lászlóra is vallomást tett. 

A lap többször is felkereste az ügyben érintetteket, akiktől azt szerették volna megtudni, hogy mit szólnak Kiss László meggyanúsításához, tudnak-e további érintettekről és hogy terveznek-e bármilyen belső vizsgálatot indítani. Érdemi válasz senkitől nem érkezett.

A teljes cikk a további részletekkel IDE KATTINTVA olvasható!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában