III. kerületi pénzszivattyú

15 órája

Óbudai korrupciós botrány: Kiss László volt a „főnök“

Főnöknek nevezték az óbudai korrupciós botrány szereplői Kiss Lászlót, akinek milliókat juttattak a fiktív szerződések utáni kenőpénzekből.

MW

Kiss László (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), a III. kerület polgármestere (k)

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A Magyar Nemzet óbudai korrupciós botrányról szóló cikksorozatának első részből kiderül, hogy a hatóságot nagymértékben segítette egy titokzatos informátor, aki önmagára és a III. kerületi bűnügy több szereplőjére, köztük Kiss László polgármesterre is terhelő vallomást tett még 2021 decemberében. Hozzátesszük, az informátor „csak” nagy lendületet adott és feljelentésével elindította az eljárást, de Kiss meggyanúsításához közeli barátja, bizalmasa vallomása mindenképp kellett, aki egyezséget kötött az ügyészséggel a szabadulásáért cserébe. A feljelentő egyébként kép- és hangfelvételeket is átadott a nyomozó ügyészeknek több szereplőről, amik ugyancsak nagyban hozzájárulhattak a nyomozás sikeréhez.

Az óbudai botrányról a közvélemény először Anonymus leleplező információiból értesült, az álarcos alak például közzétette azt a rejtett kamerás felvételt, amin látható, hogy korrupciós pénzeket számolnak egy autóban. A felvételeken jól kivehető, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó.

Márciusban történtek az első gyanúsítások

Az ügyben indult nyomozás során idén márciusban fogták el az első gyanúsítottakat, köztük a baloldal fontos háttéremberét, P. Gábort, illetve társait, D. Róbertet, valamint F. Lászlót, Kiss László bizalmasát, felesége korábbi üzlettársát. Utóbbi kettő már szabadult a letartóztatásból, miután – a lap információi szerint – beszélni kezdtek.

Júniusban a nyomozó ügyészek elvitték Óbuda alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt, majd augusztus 14-én Kiss Lászlót is őrizetbe vették. Mindkettőjüket vesztegetéssel gyanúsítják, a hatóság feltételezése szerint Czeglédy száz-, Kiss tizennyolcmilliót tehetett zsebre. Mindketten abszurdnak tartják ugyanakkor a gyanúsítást és ártatlannak vallják magukat, ugyanúgy, ahogy P. Gábor is.

Fiktív szerződések, korrupciós pénzek

Az ügyészség gyanúja szerint Kiss László a 2019. októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni. A KNYF szerint a vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. Az ügyészség közleményében kiemelte, hogy a valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el.

A cikk IDE KATTINTVA folytatódik!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában