Bizottság

2 órája

Uniós szóvivő: a Lukoil-szállítások ügyében nem tűnik indokoltnak sürgős konzultáció

Az Európai Bizottság előzetesen arra a következtetésre jutott, hogy az Ukrajnán át érkező Lukoil-szállítások ügyében nem tűnik indokoltnak a sürgős konzultáció, mivel jelenleg nincs jele az ellátás biztonságát érintő közvetlen kockázatoknak - jelentette ki az uniós bizottság illetékes szóvivője a testület szokásos napi brüsszueli sajtótótájékoztatóján csütörtökön.

MW

A PJSC Lukoil moszkvai központú nemzetközi energiavállalat benzinkút, emblémája és ártájékoztató táblája, a főváros a XI. kerületében, a Bartók Béla úton a Bartók Udvar irodaház komplexum mellett

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Róka László

Újvári Balázs újságírói kérdésre válaszolva közölte, az uniós végrehajtó testület előzetes helyzetértékelése azt sugallja, hogy a két érintett országban nincs jele annak, hogy közvetlen kockázat fenyegetné az ellátás biztonságát. 

"Jelenlegi ismereteink szerint, a rendelkezésünkre álló információk alapján és a belső biztonságot érintő elemzéssel összhangban úgy tűnik, hogy az Ukrajna által a Lukoil ellen bevezetett szankciók mindaddig nem érintik a kereskedelmi társaságoknak a Barátság kőolajvezetéken keresztül érkező olajtranzit-műveleteit, amíg a Lukoil nem az olaj formális tulajdonosa"

 - fogalmazott. 

A szóvivő arról tájékoztatott, hogy Valdis Dombrovskis kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos a Lukoil-szállítás témáját részletesen megvitatta Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel. A megbeszélés után pedig az Európai Bizottság egy második levelet is küldött Magyarország és Szlovákia illetékes miniszterei részére, hogy közölje a brüsszeli testület előzetes elemzését, és bátorítsa a két tagállamot, hogy osszanak meg minden további és részletes vonatkozó információt - mondta. 

Ebben a szakaszban a tények ellenőrzése és a helyzet közös megértése elengedhetetlen - húzta alá Újvári Balázs, majd hozzátette: "most több eszmecsere, több elemzés, több munka fog történni annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben tisztázzuk a helyzetet". 

Továbbá emlékeztetett arra, hogy az EU olyan szabályozási keretet vezetett be, amely arra ösztönzi tagállamainkat, hogy leváljanak az orosz fosszilis tüzelőanyagokról. Ez az összes uniós tagállamra vonatkozik 

- hívta fel a figyelmet. 

A Lukoil-szállításokat érintő végső bizottsági döntés a Magyarország és Szlovákia által adott válaszok tükrében születik meg - tette hozzá. 

Adalbert Jahnz uniós bizottsági szóvivő közölte, az Európai Bizottság nem a hosszú távú, hanem csak az azonnali ellátásbiztonsági aggályokat vizsgálja, jelen esetben az alapján, amit a két ország kifejezetten felvetett. 

"Előzetes elemzésünk ugyanakkor nem utal közvetlen kockázatokra" 

- fogalmazott. 

Az uniós végrehajtó testület előzetes elemzése továbbá azt tárta fel, hogy júliusban a Lukoiltól származó hiányzó olaj mennyiségét különböző más beszállítók pótolták ugyanazon Bartáság kőolajvezetéken keresztül - mondta. Van továbbá más alternatíva is Magyarország és Szlovákia számára, amely közé tartozik például az Adria kőolajvezeték horvátországi szakaszát üzemeltető Janaf vállalat importjának növelése. A Janaf mindkét ország számára megfelelő mennyiségű kapacitással rendelkezik - emelte ki. 

"Továbbra is tárgyalunk a két országgal, de meg kell jegyezni azt is, hogy óriási lépéseket tettünk olajkészleteink diverzifikálása terén" - fogalmazott. 

Összességében az orosz nyersolaj jelenleg az EU teljes kőolajimportjának körülbelül 3 százalékát teszi ki. Ezt is szem előtt kell tartani, mint a kontextus fontos elemét, amikor az ellátás biztonságáról van szó" - tette hozzá a szóvivő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában