Honvédelem

2 órája

Több mint kétezren csatlakoztak a területvédelmi tartalékosokhoz (videó)

A júniusban indult Szeretem, megvédem! elnevezésű területvédelmi tartalékos kampány sikerét bizonyítja, hogy sok ezren érdeklődtek, több ezren jelentkeztek, mostanra pedig meghaladta a kétezret azok száma, akik szerződést kötöttek és csatlakoztak a Magyar Honvédséghez, és ezzel a tartalékosok közössége megerősödött – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

MW

Sportszázad a tűzakadálypályán

Forrás: honvedelem.hu

A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a tárcavezető hangsúlyozta, rendkívül népszerű a Szeretem, megvédem! kampány, amelynek hatására a kétezredik újonc érkezése óta is folyamatosan növekszik a tartalékosok száma.

Amióta a magyar területvédelmi tartalékos rendszer elindult, ilyen rövid idő alatt ennyi önkéntes még soha nem jelentkezett a haderőbe. Magyarország nem behívót, hanem meghívót adott a fiataljainak. Meghívót egy életre szóló küldetésre, egy olyan közösségbe, ahol az összetartozás, a közös felelősségvállalás és a bajtársiasság alapvető és elengedhetetlen

– fogalmazott a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy a területvédelmi tartalékos katonák békeidőben olyan kulcsfontosságú feladatok támogatásában is részt vesznek, mint a határvédelem vagy az árvízvédelem.

A területvédelmi tartalékosok is bizonyították felkészültségüket a szeptemberi árvíz idején; a védelmi feladatok ellátásában a hivatásos és szerződéses állomány mellett a területvédelmi tartalékos katonák is helytálltak a gátakon

– fűzte hozzá a honvédelmi miniszter.

A tartalékosok képzése Ócsán
Forrás: honvedelem.hu

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hogy területvédelmi tartalékosnak munka vagy tanulás mellett is lehet lenni, a tartalékosok szolgálatát anyagilag is megbecsülik, és folyamatosan várják az új jelentkezőket. A tartalékos katonák kiegészítik és segítik a hivatásos alakulatokat feladataik elvégzésében, a hét tartalékos ezred kapillárisszerűen behálózza az országot.

A Szeretem, megvédem! gondolat arról szól, hogy a tartalékosok ismerik és képesek megvédeni szűkebb környezetüket, a krízishelyzetekre is felkészülnek, hogy határozottan és szervezetten tudjanak reagálni az eseményekre, mindannyiunk biztonsága érdekében – közölte a honvédelmi miniszter.

Folytatódik a kampány
Forrás: honvedelem.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában