2019.04.11. 15:40
A vallásszabadság megsértésének tartják a szlovák himnusztörvényt a reformátusok
A magyar himnusz nemcsak nemzeti imádságunk, hanem egyben a református énekeskönyv egyik éneke is – figyelmeztet a Magyar Református Egyház vezetői testülete csütörtöki közleményében, amelyben a botrányos szlovák himnusztörvény megsemmisítésére kéri a szlovák törvényhozókat.
Forrás: MTI Fotó
Fotó: Komka Péter
A Kárpát-medence református egyházi vezetőiből – püspökeiből és főgondnokaiból – álló testület állásfoglalásában megdöbbenését fejezi ki a március 27-én elfogadott himnusztörvény miatt, leszögezve, hogy a Szlovákiában élő magyaroknak elidegeníthetetlen joga a magyar himnusz szabad éneklése.
Mint korábban megírtuk, az új jogszabály szerint Szlovákiában május 15-étől tilos lesz más ország nemzeti himnuszát nyilvánosan énekelni akkor, ha a rendezvényen nincs jelen az adott ország hivatalos küldöttsége.
Az egyházi vezetők rámutatnak, a szlovák állam által minden állampolgárának biztosított szabad vallásgyakorlás részének kell tekinteni a magyar nemzeti imádság éneklését is.
Hangsúlyozzák, hogy a szlovák törvényhozás döntését az egyház hitelveibe és a nyilvános vallásgyakorlásába való súlyos beavatkozásnak, a lelkiismereti és vallásszabadság durva megsértésének tekintik, amely sérti a jogállamiságot.
A Magyar Református Egyház vezetői testülete arra kéri a külhoni református gyülekezeteket, hogy továbbra is énekeljék a magyar himnuszt. Egyúttal a költészet napján arra emlékeztet, hogy
„a magyar himnusz a nagy református költő, Kölcsey Ferenc imádsága, közös nemzeti örökségünk része”.
A felvidéki magyarságot hátrányosan érintő jogszabályváltozás ellen a Magyar Református Egyház részegyháza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház április 6-án adott ki tiltakozó nyilatkozatot. A Kárpát-medencei testület által kiadott közlemény ennek megerősítése.
Borítókép: illusztráció
Fiatalok énekelnek a felújított felvidéki tornaljai református templom átadóünnepségén 2017. március 12-én