2020.03.11. 17:24
Bulgáriában, Albániában és Svédországban is halálos áldozatokat követelt a vírus
Ők a fertőzés első áldozatai ezekben az országokban.
Bulgáriában, Albániában és Svédországban is egy-egy ember életét követelte az új típusú koronavírus-fertőzés – közölték a tiranai, a szófiai és a stockholmi hatóságok szerdán.
Bulgáriában egy 66 éves nő hunyt el a betegség következtében
- tájékoztatott az egészségügyi minisztérium. A beteget kedden szállították súlyos tüdőgyulladással egy szófiai kórház sürgősségi osztályára.
Az országban eddig hat ember szervezetében mutatták ki a vírust.
A szófiai válságstáb szerdán azt javasolta a lakosoknak, hogy csak munka, illetve egészségügyi okokból keljenek útra. A stábot vezető Venciszlav Mutafcsijszki szerint mindez nem jelenti a városok elszigetelését, mindössze a felesleges járkálást szeretnék minimálisra korlátozni az utcákon.
A szezonális influenza-járvány miatt elrendelt iskolaszünetet Szófiában és az új típusú koronavírus érintette területeken most kiterjesztették március közepéig.
A kulturális- és sportrendezvények tekintetében további korlátozásokat vezettek be.
A nap folyamán a bolgár hatóságok 20 ezer arcmaszkot foglaltak le a Rusze városához közeli Duna-híd határátkelőn a romániai határon – közölte a bolgár belügyminisztérium. A csempészárút, amely iránt jelentősen megnövekedett a kereslet a vírus terjedése miatt, egy román rendszámú kocsiban találták. Az orvosi arcmaszkokra korábban exporttilalmat rendelt el a bolgár vezetés.
Albániában egy 73 éves nő halt meg a koronavírus-fertőzésben egy durresi kórházban.
Az egyébként krónikus veseelégtelenségben szenvedő páciens korábban két hónapot töltött Bolognában. A Top Channel helyi televízió szerint a páciens
nem tudván, hogy beteg, megfertőzhette több családtagját, illetve az orvosi kezelőszemélyzetet is, mivel több napot töltött kórházban, mire kimutatták nála a fertőzést.
A családot és az egészségügyi dolgozókat elkülönítették a teszteredmények elkészültéig.
Albániából eddig 12 fertőzöttet jelentettek.
Svédországban is meghalt egy idős beteg
- tájékoztatott a Karolinska egyetemi kórház Stockholmban. A közlés szerint a Covid-19 vírusfertőzés mellett a páciensnek egy másik betegsége is volt. Svédországból eddig 486 fertőzöttet jelentettek.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg