szponzorált tartalom

2020.04.22. 00:00

Munkavédelemplusz már Székesfehérváron is!

Idén márciusban egy több, mint 15 éves múltra visszatekintő tapasztalt piaci szereplő új üzletet nyitott, hazánk egyik legfejlettebb nagyvárosában, Székesfehérváron. A Budai út 135 szám alatt található munkavédelmi szaküzlet 70 nm-en, igényes és rendezett környezetben várja kedves vásárlóit, partnereit. Az, hogy a székesfehérvári üzlet megnyitása éppen egy ilyen kritikus időszakra esik, egy sajnálatos véletlen.

Értékteremtés és biztonság otthon is

„Azt mondják, hogy vészterhes időkben a pozitív hozzáállás és az optimizmus megőrzése a legfontosabb. Felismerni azt, hogy minden változás magában hordozza a fejlődés, épülés lehetőségét ritka adomány. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy kiemelten fontos a pozitív hangvételű kommunikáció, ám az emberek – jelen esetben Önök, kedves Olvasóink – felé legfőképpen tettekkel bizonyíthatunk. Legyen szó helytállásról, kiállásról, támogatásról, vagy akár az új, székesfehérvári üzletünk (a második Puma Safety lábbeli szakkereskedésünk) megnyitásáról. Azzal, hogy aktivitást, cselekvőképességet kommunikálunk, igyekszünk feloldani az emberek belső feszültségét, a tehetetlenség és bizonytalanság érzését, rábírva ezzel olvasóinkat arra, hogy konstruktívan gondolkodjanak. A kényszerszabadságban rejlő lehetőségek között szerepelhet jónéhány olyan tennivaló, amelyeket hosszú ideje tolunk már magunk előtt. Ezek lehetnek házkörüli teendők, vagy a lakás egyes részeinek felújítása, javítások vagy csak esztétikai beavatkozások. Ezekhez a megoldásokhoz azonban megfelelő védőfelszerelésre és eszközökre is szükség van.

Hogyan és mi módon támogatja a Munkavédelemplusz a vásárlóit?

A kormány által megfogalmazott intézkedésekkel összhangban, senkit sem szeretnénk arra ösztönözni, hogy elhagyja a lakóhelyét, hacsak nem feltétlenül szükséges. Úgy gondoljuk azonban, hogy ebben az időszakban lényegesen több idő jut a ház körüli teendők, karbantartási munkálatok, vagy a kora tavaszi kerti munkák elvégzésére, éppen ezért javasoljuk, hogy keressék fel webshopunkat, hiszen a házhozszállítás továbbra is zökkenőmentesen működik.

A munkavédelmi termékek között szép számmal találhatók olyan termékek, melyek trendkövető formatervezése abszolút megfelel a hétköznapi öltözékekkel szemben támasztott esztétikai és kényelmi követelményeknek egyaránt. Ugyanígy az általunk forgalmazott, a székesfehérvári munkavédelmi szaküzletünkben is kapható/rendelhető eszközök és kiegészítők a hobbi-, vagy sporttevékenységekben is kiválóan támogatják vásárlóinkat, emellett folyamatos akcióinkkal is a kedvezőbb vásárlási feltételeket igyekszünk minél jobbá tenni. Mindezek mellett webshopunkban minden egyes termékünk mellett feltüntetjük az aktuális készlet mennyiséget, elkerülve ezzel a vásárlások kapcsán az esetleges kellemetlenségeket.

A Munkavédelemplusz nemzetközileg elismert márkák hazai forgalmazójaként, a PUMA SAFETY, COVERGUARD, a PORTWEST és a CERVA kiemelt magyarországi képviselője, valamint többek között:

  • az Exena,
  • Tyvek,
  • a Coverguard,
  • az Euro Protection,
  • a JSP,
  • a Lux optical,
  • a Cado,
  • a 3M
  • a Dunlop termékei is a Munkavédelemplusz termékportfólióját gyarapítják.
  • A Munkavédelemplusz üzleteiben Székesfehérváron és Kápolnásnyéken, valamint a webshopban kapható/rendelhető termékek 100%-ban megfelelnek az EU-harmonizált munkavédelmi előírásoknak és szabványoknak:

  • szabadidős és munkavédelmi felső és alsó ruházat a zoknitól a télikabátig,
  • a fej védelmét szolgáló ipari védősisakok, szerelvények és cserealkatrészek, szabadidős, valamint téli, kültéri munkavégzéshez és/vagy hideg klímájú munkaterületen való helytálláshoz szükséges sapkák, sálak,
  • speciális védőruhák,
  • ergonómiai, ortopédiai és biztonsági feltételek alapján tervezett, a különféle munkakörnyezettel kompatibilis lábbelik a papucstól a bakancsig,
  • a legkülönfélébb anyagú, mechanikai, termikus, és/vagy vegyi/mikrobiológiai kockázatoknak ellenálló védőkesztyűk,
  • esés- és zuhanásvédelmi felszerelések a mászóvastól a teljes testhevederig,
  • a teljes biztonsági palettát lefedő légzésvédelmi gáz- és gőz, valamint részecskeszűrő teljes- és félálarcok és cserealkatrészeik, egészségügyi maszkok,
  • az otthoni barkácsolást, felújítást, káros anyagok felszámolását támogató kapucnis védőoverálok, szemeteszsákok, cipővédők, szerszámtartó-övek,
  • ipari kárelhárító szettek, szorbens és abszorbens párnák, kúpok, ADR-csomagok,
  • a hallásvédelem jegyében a zajártalom megelőzésére alkalmas fültokok, füldugók,
  • fali adagolók elsősegély, higiéniai és hallásvédelmi termékek számára,
  • elsősegélynyújtó felszerelések és ládák, fali állomások, alkoholszondák
  • tűzvédelmi eszközök,
  • közúti védőeszközök,
  • a szem- és arcvédelem élvonalába tartozó mechanikai, termikus, vegyi/mikrobiológiai és UV-kockázatok kivédésére tervezett, optikai szemüvegek felett is hordható védőszemüvegek,
  • a személyi és környezeti higiéniát támogató felszerelések a mosakodó-, takarító-, és súrolószereken át a kéz- és felülettisztítókon és fertőtlenítőkön keresztül a változatos igényeket kielégítő, akár antiallergén védőkrémekig.
  • A Munkavédelemplusz értékteremtő és -megőrző támogatása

    A munkavédelmi ruházatok és eszközök forgalmazása mellett a Munkavédelemplusz felkérésre elvégzi:

  • a védő-, munka- és formaruházat tervezését és gyártását,
  • a céges arculattervezés feladatait is ellátja, ha a megbízó úgy kívánja,
  • teljesítjük a hímzésre és szitázásra vonatkozó felkéréseket nemcsak az általunk tervezett, gyártott termékekre, de a késztermékekre is.
  • Tanácsadás, és edukáció

    Mindig azon vagyunk, hogy közel kerüljünk a vásárlóinkhoz, a digitális tér nyújtotta lehetőségeket is megragadva. Ezt a kapcsolatot a Munkavédelemplusz weboldalán, a blogszekcióban olvasható cikkekkel is igyekszünk szorosabbra fűzni.

    Minden körülmények között igyekszünk tippekkel, tanácsokkal, konstruktív javaslatokkal ellátni olvasóinkat, legyen szó:

  • sportolásról,
  • ajándékozásról,
  • ház körüli munkákról,
  • karbantartásról,
  • a házban, lakásban előforduló veszélyes anyagok felderítéséről, és felszámolásáról,
  • konkrét munkavédelmi eszközökről, és kiválasztásukról.
  • Szívügyünk a környezet megóvása, és a fenntartható fejlődés, így témáink között a természet- és környezetvédelmi edukáció is helyet kap.”

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában