szponzorált tartalom

2020.08.28. 00:01

Mesés ízek és hangulat a Saveurben

Amikor a tulajdonosok megálmodták a székesfehérvári Saveur cukrászda-kávézót, olyan helyet képzeltek el, ahol a vendégek igazán úgy érezhetik, hogy feltöltődhetnek, visszajáróként pedig szinte családtagként fogadják őket.

Fotó: Mézmer András

Az álomból öt évvel ezelőtt lett valóság, azóta várja régi és új vendégeit a Saveur egy különleges, kívülről élénk lila színben pompázó épületben a Budai út 140. szám alatt.

Érdemes tudni, hogy – ugyan a forgalmas főútról nem látszik – a házikó mögött kellemes kerthelyiség és fedett terasz is található. Itt a sok zöld növény adottság volt, és ezt kihasználva alakították ki a hangulatos hátsó részt. Az ide vezető kapu előtt van parkoló is, az udvarban pedig kerékpártárolókhoz támaszthatók le a biciklik.

A kertben tartózkodva úgy érezhetjük, mintha a városi forgalmat és zajt hátrahagyva igazi csöndes kis „tájra”, vagy nyugalomszigetre érkeztünk volna.

Fotó: Mézmer András

A cukrászda-kávézóban a kínálat is egyedi. A torták és a sütemények mind saját készítésűek, a legfontosabb szempont pedig a minőség és az íz, a zamat – nem hiába utal erre a cukrászda francia nevének jelentése is.

Ha már zamat, említsük meg a kávékínálatot, amelyet szintén a hagyomány és a nóvum elegye jellemez: a presszó, capuccino mellett az újhullámos kávékultúra is képviselteti magát. Minden zamatos, világos pörkölésű olasz kávéból készül, de mindig van valamilyen specialitás is, hazai kisüzemi pörkölőből.

Fotó: Mézmer András

Jó tudni, hogy a cukrászdában nagy hangsúlyt fektetnek a mentes igények kiszolgálására. Vannak hozzáadott cukortól, tejterméktől, illetve gluténtól mentes (a konyha ugyanakkor nem elkülönített!), valamint teljesen állati alapanyag nélkül készült vegán és nyers vegán sütemények. Szinte minden hétre jut valami újdonság a régóta kedvelt, visszatérő változatok mellett.

A nem mentes finomságok kedvelői is gazdag kínálatból választhatnak. A klasszikus ízvilágot képviselő süteményeket a Saveur saját felfogásban és megjelenéssel kínálja, a Rákóczi túrós itt tortának néz ki, és perceken belül eltűnik a látványhűtőből.

Fotó: Mézmer András

Nyáron saját készítésű fagylalt is van, és ezek között szintén találni mentes, valamint vegán változatokat.

Az eredeti elképzelés szerint a tőlünk nyugatra jellemző hangulatos kis reggeliző helyet szerettek volna, ezért megmaradt a kínálatban az illatos vajas croissant, a rusztikus ciabatta szendvics és még néhány sós termék.

Fotó: Mézmer András

Az italkínálatot is érdemes feltérképezni, hiszen nyáron sokféle ízben kapható limonádé, de a gyümölcsös smoothie-k is mindig sikert aratnak. Aki alkoholos italra vágyik, az többféle hazai kézműves sörfőzde remekéből válogathat.

Jó betérni ebbe a kis varázsházikóba és a hozzá tartozó kerthelyiségbe, mert a pihenésre, lazításra alkalmat adó környezet mellett igazi ízélmények várnak.

Fotó: Mézmer András

A Saveur ugyan a belvároson kívül van, ám ez inkább az előnyére válik, a visszajáró vendégek szívében pedig így is a központi helyet fogalja el.

Aki pedig tortát szeretne rendelni, az a saveur.hu honlapon keresztül ízek garmadájából választhat, de az extrább, egyedi kívánságok is megoldhatók. Legyen a kérés akár esküvői, születésnapi, vagy gyermektorta, megbízhatunk a cukrászok fantáziájában és ügyességében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában