szponzorált tartalom

2021.02.24. 15:36

Tesztre Vittük az új Suzuki Swiftet

A Suzuki legnépszerűbb kisautója immáron a hatodik generációjánál tart és sikere még mindig töretlen a vásárlók körében. Egy ideig a „Suzuki a mi autónk” mottót mi magyarok igazán a magunkénak érezhettük, hiszen Esztergomban készült ez a modell viszont mára egyenesen Japánból érkezik kis hazánk kereskedéseibe. 2017-ben mutatták be ezt a szériát és mostanra kaphatunk belőle egy felfrissített, dizájnosabb kiadást.

Nos, nézzük először a külsőt. A bevált formavilágon lényegi változtatás nem történt, ellenben némileg a sportos érzetet fokozza az első hűtőrács méhsejtrácsra cserélése és a rajta ékeskedő széles króm csík elhelyezése. Az autót még mindig különlegessé teszi a hátsó ajtó ablaka mellé integrált kilincs melynek vonalvezetése és fekete színe a csomagtérajtóba torkollik. Elől – hátul ledes lámpák kaptak helyet melyek egy új modern négykerekűnél már elengedhetetlenek. Érdemes még megemlíteni hogy akár már kéttónusú fényezéssel is rendelhetjük a faceliftes modellt.

A belsőtérben szétnézve a helykínálat az autó méreteihez képest több mint elfogadható. Négy felnőtt számára kényelmes utazást biztosít akár hosszabb utakra is. A középkonzolon elhelyezett érintő képernyős multimédiás kijelző nagyon jól látható szögben lett elhelyezve így könnyű kezelhetőséget biztosít a vezető számára. Számtalan hasznos extrával rendelhető az új Swift ilyen például a tolatókamerával ellátott parkolóradar, az aktív sávtartó automatika, az automata fényszóró kapcsolás, az esőérzékelő, a fűthető első ülések, az adaptív tempomat. Kis autóhoz képest a belső tárolásra szolgáló ajtózsebek, pohártartók, középkonzolban lévő pakoló mélyedés és a kesztyűtartó mind praktikus méretűek így könnyedén el tudjuk helyezni dolgainkat a beszállást követően. A műszerfal közepén lévő színes kis kijelzőn több az autóval kapcsolatos hasznos információt is nyomon követhetünk. A kisméretű kormány az alsó lapításnak köszönhetően nagyon kényelmes fogást és könnyű kormányzást eredményez.

A Swiftet jelenleg egy fajta erőforrással lehet rendelni az 1.2-es, 83 lóerős, 4 hengeres szívó motorral melyet egy 12 voltos mild-hibrid rendszerrel támogattak meg. Ez utóbbinak az akumulátora az első ülés alatt helyezkedik el és főként a co2 kibocsátás illetve a fogyasztás csökkentés a feladata. Sebességváltó tekintetében két féle opcióból választhatunk, a manuális ötsebességes és a CVT autómata. Érdekesség hogy lehet összkerékhajtású modellt is rendelni, ezt viszont csak manuális váltóval. Elsőre kevésnek hangozhat a 83 lóerős teljesítmény ellenben az alacsony önsúlynak köszönhetően egy átlag főként városi felhasználónak kellemes vezetési élményt tud nyújtani.

Futóműve feszes, jól tart az úton. Könnyedén veszi a város viszontagságos útszakaszait is. Kis tengelytávja és csekély tömegének jótékony hatása hogy jól manőverezik a különböző forgalmi helyzetekben. A start-stop rendszer szinte észrevétlenül dolgozik a piros lámpánál.

Összességében az új Suzuki Swift egy szerethető hű társ lehet a mindennapokban, melyben a sportos eleganciával párosul a használhatóság megannyi területen.

 

Keresse az új Suzuki Swiftet a Suzuki Bartánál már 4 260 000 Ft-tól, ahol készséggel állnak az Önök rendelkezésére.

8000 Székesfehérvár, Alba Ipari Zóna Kaptár u.3.

Értékesítés +36-22-508-050; +36-20-489-9912

Szerviz +36-22-507-507; +36-20-957-0640

Suzuki Swift: A Hybrid 12V-vel szerelt modell felszereltségtől és motorizáltságtól függő üzemanyag-fogyasztása vegyes használat mellett, NEDC szabvány alapján: 3,7-4,6 l/100 km, WLTP szabvány esetében: 4,9-6,3 l/100 km, és CO2-kibocsátása vegyes használat mellett: NEDC szabvány alapján: 83-104 g/km, WLTP szabvány esetében: 111-142 g/km. A változtatás jogát fenntartjuk.

Az Swift modellekhez a motort, a váltószerkezetet és a hibrid rendszert illetően összesen 3+7 év garanciát vállal a Suzuki: az autó többi részére vonatkozó általános 3 év jótállás felett tehát további 7 év extra garancia jár ezekre a kulcsfontosságú elemekre. Az általános garancia 3 évig (vagy 100 000 km-ig) érvényes, a kiegészítő Hybrid Pro (motor, váltószerkezet, hibrid rendszer) garanciaajánlat +7 évig (vagy 200 000 km-ig) érvényes.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában