Hirdetés

2023.11.29. 10:15

Idén is tíz fiatal zeneművészt ismert el az MVM a Junior Prima Díjjal

Tizenhatodik alkalommal vehették át a hazai zeneművészet legkiemelkedőbb ifjú tehetségei a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit november 23-án. Az MVM a szakmai elismerésen kívül kétmillió forinttal támogatja a tíz, 30 év alatti zeneművészt.

PR cikk

Junior Prima Díj 2023

Forrás: MVM Zrt.

Az MVM Csoport több évtizede elkötelezett a kulturális értékek támogatása iránt, különös hangsúlyt fektetve a zeneművészet támogatására. A Junior Prima Díj a fiatal tehetségek elismerésére jött létre, és az MVM Társalapítójaként és támogatójaként a kezdetektől, immár 16 éve kiemelt figyelmet fordít a díjra. Ez idő alatt a díj a hazai zeneművészet egyik legfontosabb kitüntetésévé nőtte ki magát. A hagyományőrző díjat idén különleges újítással ötvözték: az eddig főként klasszikus zenei Junior Prima Díj – a Prima- és Prima Primissima-díjhoz hasonlóan – ezentúl a zeneművészet szélesebb palettáját fedi le. Ezt a célt szolgálja az idei jelöltek és díjazottak sokszínűsége, valamint a megújult zsűri is, mely tagjai a legtekintélyesebb magyar zeneművészeti szakértők közül, valamint az Alapítvány és a Társalapító képviseletéből kerültek ki. Az idei díjazottak között így számos könnyűzenei előadó is színesíti a névsort, akik között találhatunk dob-, basszusgitár-művészt és dzsesszénekest is.

Balog Alexandra és Králik Abigél produkciója
Forrás: MVM Zrt.

Az MVM minden évben a tíz legígéretesebb, 30 év alatti tehetségnek adja át a Junior Prima Díjat a kuratórium döntése alapján, így az idei díjazottakkal együtt már 160 tehetség tudhatja magáénak az elismerést. Az idei zeneművészek között szerepel Ács Dominika fuvolaművész és összművészeti alkotó, Balog Alexandra zongoraművész, Bucz Magor zeneszerző, Gudics Marcell dobművész, Gudics Martin basszusgitár-művész, Kissjudit Anna operaénekes, Králik Abigél hegedűművész, Lugosi Ali klarinétművész, Nagy Emma dzsesszénekes és Temesvári Bence gordonkaművész. A tehetségek az ország egyik legrangosabb művészeti elismerésén túl szellemi és anyagi támogatást is kapnak, fejenként kétmillió forintot, mely segítheti őket zenei karrierjük további építésében.

Balog Alexandra és Lugosi Ali produkciója
Forrás: MVM Zrt.

„Az MVM Csoport örömmel támogatja a tehetségek felemelését és büszkék vagyunk, hogy részt vehetünk ebben az elismerésben. Nem kell ahhoz energiavállalatnál dolgozni, hogy érezzük: a zene egy rendkívül gazdag energiamező. Ereje alakítja és meghatározza mindazt, amit érzünk, gondolunk, vagy csak ahogy éppen létezünk. A díjazottak inspirációt jelentenek mind művésztársaik, mind a zenét kedvelők számára. Kívánom, hogy zenéjük itthon és világszerte tovább emelje a magyar zene presztízsét, és kiváló tudásukkal járuljanak hozzá a magyar kultúra terjesztéséhez és népszerűsítéséhez” – mondta Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója.

Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója köszöntötte a díjátadó vendégeit
Forrás: MVM Zrt.

A Junior Prima Díj megújult kuratóriumának tagjai idén Bágyi Balázs, Szabó Gábor-díjas jazzdob-előadóművész, zeneszerző, zenepedagógus, a Magyar Jazz Szövetség korábbi elnöke; Balázs János, Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész, Prima- és Junior Prima-díjas, érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, az MMA rendes tagja; Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumi tagja; dr. Bozóky Anita, a díj Társalapítója, az MVM Zrt. kommunikációs igazgatója; dr. Kapusi Kálmán, tanszékvezető egyetemi docens, nagybőgőművész, a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézet igazgatója; Keller András, Kossuth-, Liszt-, Prima Primissima- és Bartók–Pásztory-díjas hegedűművész, karmester, érdemes művész, a Keller Quartet alapítója, a Concerto Budapest zeneigazgatója, az MMA levelező tagja; Rúzsa Magdolna, Artisjus-, Fonogram- és Máté Péter-díjas, többszörös Petőfi Zenei Díjas énekesnő, dalszerző; valamint Zsoldos Dávid, a Papageno igazgatója, a Magyar Zenei Tanács elnöke, az Európai Zenei Tanács és a Jeunesses Musicales International elnökségi tagja.

Horváth Balázs tavalyi díjazott és Nagy Emma idei Junior Prima-díjas dzsesszénekes előadása
Forrás: MVM Zrt.

„Az ifjú zeneművészek nem csak tehetségük miatt állhatnak most itt. Kitartás, alázat és kemény munka árán jutottak el oda, ahol most vannak. Ezt a rengeteg befektetett időt és energiát tanúsítja a Junior Prima Díj, mint az egyik legnagyobb presztízsű elismerés a hazai zeneművészetben” – mondta Balázs János.

A tíz idei Junior Prima-díjas zeneművész
Forrás: MVM Zrt.

A Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájának 2023-as díjazottjai:

  • Ács Dominika fuvolaművész, összművészeti alkotó
  • Balog Alexandra zongoraművész
  • Bucz Magor zeneszerző
  • Gudics Marcell dobművész
  • Gudics Martin basszusgitár-művész
  • Kissjudit Anna operaénekes
  • Králik Abigél hegedűművész
  • Lugosi Ali klarinétművész
  • Nagy Emma dzsesszénekes
  • Temesvári Bence gordonkaművész

További információ: mvmjuniorprima.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában