Tizenkét koncert

2018.07.29. 08:00

Idén ötödik éve rendezik meg az Alba Regia Jazz Fesztivált

Kiváló dzsessz-, funk- és blues­zenészek koncerteznek a belvárosban július 30. és augusztus 1. között. Az Alba Regia Fesztről pénteken tartottak sajtótájékoztatót.

ÖKK-VV

A nagy múltú Alba Regia Jazz Fesztivált megújult formában idén ötödik éve rendezik meg.

Pénteken Brájer Éva alpolgármester idézte föl a rendezvény múltját, és hozzátette: bebizonyosodott, hogy a városnak érdemes támogatnia a fesztivált. Vörös Tamás társszervező elmondta: ismét három napon át és két helyszínen várják az igényes zenék kedvelőit. Újdonság, hogy a 12 koncertet – 1985 után először – ismét rögzíti az MTVA és a Bartók Rádió – írta közleményben az ÖKK.

A fellépők sorában a hazai sztárok mellett a nemzetközi frontot két olasz és egy amerikai produkció képviseli.

A fesztivál első napján a Bartók téri nagyszínpadot Little G. Weevil magyar származású, az Egyesült Államokban élő bluesgitáros, énekes, zeneszerző, producer nyitja meg.

Váczi Eszter Gátos Istvánnal kezdi a sort a Szent István Király Múzeum kertjének színpadán.

Ezt követően a Muddy Shoes ad koncertet. Másnap az olasz Malafede formáció, Federico Malaman triója és a Liszt Ferenc-díjas Dresch Mihály várja a nagyérdeműt.

A nagyszínpadon szerda este a Syrius Legacy, majd az Alessio Menconi Trio zárja a fesztivált. Mindeközben a múzeumkertben felállított kis­színpadon kedden a Vintage Dolls, szerdán pedig a Horváth Cintia Quintet és a Sárik Péter Trio zenekarokat hallhatjuk.

A nagyszínpadi koncertek ingyenesek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!