Programok

2009.05.15. 11:20

Velencei-tó: nyitva!

Agárd, Gárdony, Velence - Másodszor rendeznek a tóparton megyei ifjúsági napot az idén ez lesz a tó évadnyitója is. S ekkor indulnak a Születés hete megyei programjai is.

feol.hu

Május 16-a több szempontból is jelentős nap lesz a Velencei-tó partján. Immár másodszor szerveznek  FINálé elnevezéssel  megyei ifjúsági napot. A Velencei-tavi Vízi Sportiskolában köszöntőkkel és tókoszorúzással veszi kezdetét szombaton 11-kor; ez a nap és megnyitóünnepség az egész tókörnyéki évad bevezetését is jelképezi. Az érdeklődők bolondos vízi járművek versenyén izgulhatnak, kenuzhatnak, 14 órakor híres sportolókkal (Vörös Zsuzsa, Kozmann György, a Fehérép Alcoa játékosai) rendeznek beszélgetést, de lesz japán harcművészeti és sárkányhajó-bemutató, fellép a Felicita táncegyesület és a Jázmin hastánccsoport, zenél a Szedtevette együttes és amatőr zenekarok is. Sötétedéskor fellépnek a tűzzsonglőrök, a nap zárásaként pedig a Kaukázus zenekar. A megyei népművészeti egyesület számos kézműves-foglalkozásba vonja be az érdeklődőket napközben. AZ EU-sátorban sem kicsi a tét: versenyen 3 diák+felkészítő tanár típusú utazást lehet nyerni Brüsszelbe. A Születés hete országos rendezvénysorozat megyei programjai is a tó környékére koncentrálódnak: május 16-án az agárdi termálfürdőben 9-12 óra között kismamatorna, euritmia-foglalkozás, regenerálótorna lesz. Az új velencei fürdőkomplexumban ugyanaznap 15 órától a hordozókendő használata sajátítható el, amíg vasárnap 10 órakor bohóc- és bűvészelőadás várja a gyerekeket a Zöldligeti iskolában. Szintén itt egy sejtbank előadását is meghallgathatják az érdeklődők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!