A HELYZET

2018.01.19. 06:30

Egy nyakleves margójára

Szakács Árpád

Elképesztő skandalum történt az egyik megyei iskolában. A 8 éves Ferike három nyaklevessel lett gazdagabb egy harminc éve a pedagógusi pályán dolgozó tanítótól. Az előzményhez tartozik, hogy Ferike ebédnél feltartóztatta a mintegy 100 gyerekből álló sort, nem tetszett neki ugyanis a zsömle. Amikor sürgették, emelkedett hangnemben vágott vissza: mit képzel a tanító, neki jogai vannak, addig áll ott, amíg a kedve tartja, vagy amíg számára elfogadható zsömlét nem talál. A tanító alig hitt a fülének és erélyesen rendre utasította Ferikét, az pedig azt mondta: vele ilyen hangnemben nem lehet beszélni. Ha rajta múlna, nem dolgozna itt a tanító, mert kirúgatná. Ezt követően repült a nyakleves.

Az ügy felett még nem tértek napirendre az iskolában, mondhatni megosztott lett a helyi közösség. Egyik fele igazat ad ugyan a tanítónak, de azért Ferikét is meg kell érteni, meg hát nyakleves mégsem járja. A másik csoportban Ferike népszerűsége az ellenzéki kispártok támogatottságához hasonlít, azzal megfejelve, hogy nem ártott volna még abból a nyaklevesből, ha már ebédre járt az idő.

A szülők mindmáig nem bírták feldolgozni, hogy egy szem csemetéjükre valaki kezet emelt. Ezt csak ők tehetik meg, a tanító tűrjön.

A diákok több jogot követelnek.

„Ne menj iskolába!” – üzeni a Független Diákparlament aktivistája. Egy másik tag azt mondja: a diákok „névtelen, elektronikus tanárértékelő-rendszert szeretnének”, és „szavazati jogot az intézményvezetők megválasztásában”.

Ha már nincs tisztelet, akkor legyen jog.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!