Rendőrségi

2011.07.08. 12:10

Repülős Gizi ismét szabadlábon

Szabadlábra helyezték az évtizedekkel ezelőtt Repülős Giziként elhíresült, előző nap a közeli Hegykőről előállított tolvajt pénteken - közölte Kuntzné Kékes Éva, a soproni rendőrkapitányság szóvivője.

MTI

Részleteket nem közölt, de az MTI rendőrségi forrásból úgy értesült: a gyanú csupán besurranó lopás kísérlete, ez pedig nem elég az előzetes letartóztatásba helyezéshez. Az idős nőnél nagy mennyiségű ékszert találtak ugyan, amelyről nem tudta megmondani, honnan származik, sértett azonban mindeddig nem került elő.  

A 85 éves nő csütörtökön éppen a közeli Hegykő egyik családi házának  udvarán nézelődött, amikor a nyomozók - akik egy falubeli hívása nyomán érkeztek a településre - elfogták. Rendőrségi forrásból az MTI úgy tudja: a napokban Sopronban feltűnően sok - az asszony specialitásának számító - besurranás és zsebtolvajlás történt, és tűntek el értékek azon a buszon is, amellyel Repülős Gizi Hegykőre utazott.

K. Sándorné Bodnár Gizella az 1950-es években vált ismert tolvajjá, és azért kapta a Repülős Gizi nevet, mert gyakran közlekedett belföldi légi járatokkal. Korábban összesen 22 és fél évi fegyház-, illetve börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság. Legutóbb ez év áprilisában Balatonbogláron bukott le.





Repülős Gizi újra rendőrkézen

A soproni rendőrkapitányságon várja ügyének alakulását az évtizedekkel ezelőtt Repülős Giziként elhíresült tolvaj; hivatalos tájékoztatás szerint egy közeli faluban fogták el.

Kuntzné Kékesi Éva, a soproni kapitányság szóvivője azt közölte: a 85 éves nő éppen a közeli Hegykő egyik családi házának udvarán nézelődött, amikor a nyomozók - akik egy falubeli hívása nyomán érkeztek a településre - elfogták. 

Rendőrségi forrásból az MTI úgy tudja: a nőt, akinél jelentős mennyiségű ékszert és készpénzt találtak, előállították, jelenleg a sértetteket keresik. Az információ szerint az utóbbi napokban Sopronban feltűnően sok - az asszony specialitásának számító - besurranás és zsebtolvajlás történt, és tűntek el értékek azon a buszon is, amellyel Repülős Gizi Hegykőre utazott.

K. Sándorné Bodnár Gizella az 1950-es években vált ismert tolvajjá, és azért kapta a Repülős Gizi nevet, mert gyakran közlekedett belföldi légi járatokkal. Korábban összesen 22 és fél évi fegyház-, illetve börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság. Legutóbb ez év áprilisában Balatonbogláron bukott le.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!