Rendőrségi

2012.01.16. 16:03

Áramot vezetett a kerítésbe, börtönbe megy

Két év börtönbüntetést szabott ki hétfőn jogerősen a tiszalúci kihelyezett tárgyalásán a Debreceni Ítélőtábla arra a férfira, aki a településen lévő házának kerítésébe 2009 szeptemberében áramot vezetett, hogy a szomszéd gyerekek ne másszanak át a telkére.

MTI

Koszta János, a táblabíróság sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében ismertette: a vádlottat több emberen, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek a Debreceni Ítélőtábla, helybenhagyva az első fokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság ítéletét.    

Az akkor 60 éves vádlottat zavarta, hogy szomszédja rokonainak gyerekei rendszeresen bemásztak az udvarára, felmásztak a kerítés melletti disznóól tetejére, az ól tetejéről leszedték a cserepeket, és az udvarra dobálták.    
A vádlott ezt megakadályozandó áramot vezetett a drótkerítésbe, erről értesítette szomszédját, és figyelemfelkeltés céljából egy izzót is felszerelt a feszültség alatt álló kerítésre.    

2009 szeptemberében a két hétéves gyermek át akart mászni a kerítésen, de amikor megfogták a kerítést, áramütés érte őket, a kezükön égési sérüléseket szenvedtek.    
A bíróság elvetette a jogos védelmi helyzet fennállásának lehetőségét, hiszen a vádlott nem bűncselekmény megelőzése miatt vezetett áramot a kerítésbe, hanem a gyerekek csínytevésének megakadályozására.    
A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte többek közt a vádlott büntetlen előéletét, beismerő vallomását, súlyosan megromlott egészségi állapotát, enyhe fokú szellemi leépültségét és a sértettek megbocsátó nyilatkozatát.    
A bíróság arra az álláspontra jutott, hogy a nagy számú és nyomatékos enyhítő körülményre tekintettel a vádlott esetében alkalmazható enyhítő rendelkezés, valamint, mivel a cselekmény kísérleti szakban maradt, a bíróság alkalmazhatónak találta a kétszeres enyhítés lehetőségét, és ennek megfelelően szabott ki büntetést. A vádlott büntetése felének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható.
   
Tavaly márciusban a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítélettel megrovásban részesített egy kesznyéteni férfit, aki szintén áramot vezetett a kerítésébe. A vádlott 2008 júniusában - azért, hogy megvédje veteményét a tolvajoktól - a portáján belüli területet körbekerítette, a kerítésbe áramot vezetett, ami az év június 30-án éjszaka egy ember halálát okozta, két másik behatoló pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!