Rendőrségi

2012.08.10. 12:30

Fémet és üzemanyagot akartak lopni tolvajok

Fejér megye - Több eredményes rendőri intézkedést tudhatnak maguk mögött a megye rendőrei az elmúlt 24 órában. Enyingen üzemanyag tolvajokat, Ercsiben fém tolvajokat fogtak el rövid időn belül.

feol.hu

R. Szabó Ágnes megyei rendőrségi szóvivő pénteken közölte: csütörtökön délután Ercsiben, a Rákóczi utcában a laktanya területéről vasanyagokat dobált ki két férfit a kerítésen keresztül, de elvinni már nem volt idejük. A Magyar utcában az árokban hátra hagyták a százezer forintra becsült vasat, mert pakolás közben a járőrök tetten érték őket. Gyanúsítotti kihallgatásukra az Ercsi Rendőrőrsön került sor, majd ezt követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vételükről döntöttek.

Enyingen éjjel kíséreltek meg gázolajat lopni a Vásártéren parkoltatott autóbuszokból. A tettesek épp a gázolajat akarták leszívni, amikor a bejelentés nyomán helyszínre küldött járőrök elfogták őket.  A tettesek által a bűncselekményhez használt feszítővasat lefoglalták a rendőrök. Az elfogott három férfivel szemben az intézkedések folyamatban vannak, gyanúsítotti kihallgatásuk még tart.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!