Sport

2010.01.14. 03:28

Fiúk a halálcsoportban

Nem lesz könnyű dolgunk a január 19-én kezdődő férfikézilabda Európa-bajnokságon. Az ausztriai seregszemlén, ha a magyarok a csoportból továbblépnek, már nem vallanak szégyent.

Horog László

- A hétvégi, Wiener Neustadtban rendezett tornán a házigazdák ellen kínkeserves, egygólos sikert arattak. Egy osztrák kolléga azon kérdésére, az Eb-n mivel lenne elégedett, nevetve jegyezte meg, a négy között szeretne kikapni a sógoroktól... Bízik az elődöntőben?

- Ezt poénnak szántam, az osztrák tollforgatók értették a dolgot, jót derültek rajta. Hatalmas dolog lenne a négy közé kerülés, ám őszintén szólva, ezen egyelőre nem meditálok. A csoportmeccseknél tovább nem gondolkodom. Nem is lenne értelme, ugyanis - nem találok rá jobb kifejezést - a halálcsoportba kerültünk. Első mérkőzésünket az olimpiai és világbajnok, jelenleg vitathatatlanul világelső franciákkal vívjuk, másnap az öt évvel ezelőtti világbajnok spanyolok következnek, momentán ez a két gárda tűnik a legerősebbnek. A csoport harmadik résztvevője Csehország, őket sem lehet elintézni egy kézlegyintéssel, a hétvégén ötven percen át vezettek a legutóbbi Európa-bajnok dánok ellen, idegenben. Minden jel arra mutat, az utolsó, csehek elleni csoportmérkőzésünk dönt majd a harmadik továbbjutó kilétéről. Bízom abban, hogy mi leszünk azok. Bár hozzáteszem, nem tartom lefutottnak az első két összecsapásunkat sem, bármi megtörténhet. Nem feltartott kézzel megyünk fel a pályára még akkor sem, ha a remekül építkező, sztárjátékosokat szisztematikusan, csak posztokra honosító spanyolok és a már említett, pokolian erős franciák előttünk járnak.

- Ha továbblépnek, ott sem lesz egyszerű a képlet.

- Mindenki viszi magával a csoporteredményeket, tehát ahhoz, hogy dobogóért harcoljunk, gyakorlatilag majdnem mindegyik mérkőzésünket nyernünk kellene a második szakaszban. A szövetség vezetői reálisan látják a lehetőségeinket, helyezést nem fogalmaztak meg, a minimális célunk a csoportból való továbbjutás. Ebben gondolkodunk valamennyien. Rendkívül erős a mezőny, a mindig favoritnak számító, három évvel ezelőtt világbajnok németek otthon kaptak ki kétszer a megfiatalított izlandiaktól, tehát bármi megtörténhet.

- Az ausztriai tornán szerezhetett tapasztalatokat az ellenfelekről és a mieinkről is. Kivel volt elégedett?

- A seregszemle rávilágított az erősségeinkre és a gyengéinkre. Három játékossal maximálisan elégedett voltam, Laluskával, Eklemoviccsal és Fazekassal. Rajtuk kívül is akadtak jó teljesítmények, de ők kiemelkedtek. Úgy gondolom, az Eb-n a széleken nem lesz gond, a két Iváncsik, Törő és Gulyás megoldja a feladatát, a beállósokban is bízom. Az irányító, Eklemovics nemzetközi klasszis, ha egészséges, Császár Gábor bevethető, a jobb-átlövő poszton Laluskával és Krivokapiccsal sem lesz probléma. A kapuban Fazekas és Puljezevics is nagy csatákban edződött, itt sem látok hibalehetőséget. A balátlövőknél sajnos igen, egyelőre nem rendelkezünk elég komoly lövőerővel, remélem, az Eb-re összeszedik magukat az ezen poszton szereplők. A telki edzőtáborban dolgozunk hétfőtől, míg korábban az erőnlétre helyeztük a hangsúlyt, az ausztriai négyes tornát követően a taktikai variációk, a támadásvezetés szerepel nagyobb súllyal a programban. Az elő- készületi találkozókon jól látszott, a nyitott védekezést alkalmazó csapatokkal szemben megtaláljuk az ellenszert, de a hatos zóna okoz fejtörést. Ezért is kell javulniuk az átlövőknek, továbbá gyakran kell helyzetbe hozniuk a szélsőket. Egy rendezvényen jegyezte meg egy osztrák vendég: bízik abban, hogy úgy lövünk majd, mint a Wiener Neustadt melletti síterepen az osztrák hóágyúk. Ebben én is bízom.

- Komoly rizikót vállalt, amikor elvállalta a felkérést. Nem bánta meg?

- Nem. Más kérdés, akadtak nehéz pillanatok. Amikor a barcelonai Nagy Laci lemondta a válogatottságot, később így tett a másik átlövő, Mocsai is. A világ legerősebb bajnokságaiban játszanak, a tudásuk, a rutinjuk nagyon hiányzik majd. Én nem jelentkeztem a posztra, felkértek.

- Amikor sportolói karrierjét befejezte, eljátszott a gondolattal, hogy majdan szövetségi kapitány lesz?

- Aki sportolni kezd, arra gondol, hogy egyszer szeretne szerepelni a válogatottban, később arra, hogy világversenyen akarja hallgatni a Himnuszt. Ez nekem szerencsére sokszor, 170-szer megadatott. Amikor valaki edzősködésbe kezd, érthetően célul tűzi ki a kapitányságot. Reméltem, hogy egyszer majd eljön az én időm, de azt nem gondoltam, ilyen gyorsan. Furcsa, hogy a klubomban másodedző vagyok, tehát egy lépcsőfokot kihagyva kerültem a kapitányi posztra. Úgy gondolom, rendelkezem akkora tudással, hogy megoldjam a feladatot. Veszprémben és a válogatottnál is gyűjtöttem elég tapasztalatot másodedzőként.

- A szerződése meddig él?

- Három évig, de minden nyáron, június 15-én újratárgyaljuk. Bármelyik fél egyoldalúan felmondhatja. Ez azt jelenti, hogy június közepéig vagyok kapitány... Hogy utána miként alakul, az nagyban függ az Európa-bajnokságtól. Ami talán könnyebbség: ez a seregszemle nem kvalifikál világversenyre, lehet csapatot építeni. A 2011-es vb-t Svédország rendezi, a világbajnoki selejtezőkre majd nyáron kerül sor. Hogy velem vagy nélkülem, az rövidesen kiderül.

Klubszinten mindent megnyert...

Csoknyai István

Született: 1964. október 24., Dunaújváros

Magasság: 201 cm

Súly: 115 kg

Csillagjegy: Skorpió

Családi állapot: nős 1986 óta, három gyermeke van, Balázs 22, Ádám 20, Nóra 15 éves, mindhárman kézilabdáznak

Klubjai játékosként: Dunaújváros (1983-1985), Szondi SE (1985-1986), Dunaújv. (1986-1990), Veszprém (1990-2005)

Válogatottság: 170/180 gól

Sikerei: 13-szoros bajnok, 13-szoros kupagyőztes, KEK-győztes (1992), BL-döntős (2002), vb-4. (1997), Eb-6. (1998), olimpiai 7. (1992)

- Mindenki viszi magával a csoporteredményeket, tehát ahhoz, hogy dobogóért harcoljunk, gyakorlatilag majdnem mindegyik mérkőzésünket nyernünk kellene a második szakaszban. A szövetség vezetői reálisan látják a lehetőségeinket, helyezést

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!