Sport

2010.12.16. 04:29

2011-ben a szondi teniszezői a Szuper Ligában indulhatnak!

Székesfehérvár - Megszületett a Magyar Tenisz Szövetség Fellebbviteli Bizottságának a döntése a balhés NB I-es bajnokság óvását illetően. De kérdés megmaradt: hol az igazság?

Silye Sándor

 - Július 16-án, pénteken 20 órakor értesültünk a váratlan és elképesztően példátlan eredményről. Telefonon azonnal jeleztük: óvni fogunk. Droppa Erikával - aki a Magyar Tenisz Szövetség csapatbajnoksága ügyeit intézi - közöltük szándékunkat, de szóltunk Nagy Tündének, a szövetség vezetőjének is. Hétfőn reggel 9 óra 8 perckor hivatalosan ott volt az óvásunk az érintetteknél, és az óvási díjat is befizettük. Mivel szombat, vasárnap munkaszüneti nap a szövetségben, így nem volt módunk korábban beadni azt, joggal gondoltuk hát, bőven belül vagyunk a 48 órán. De nem a fellebbviteli bizottság szerint... Ráadásul óvásunk érdemi kérdései közül semmire nem kaptunk választ. Fellebbezési lehetőség nincs, a bizottság javasolta, forduljunk a sport állandó választott bizottsághoz a panaszunkkal. De ahhoz meg már nincs pénzünk - kesergett Szentes László, a székesfehérvári egyesület és a teniszszakosztály elnöke.

Az ügynek ezzel nincs vége, ugyanis az elnök tartogatott még egy meglepő, ám valójában igen jó hírt: a következő esztendőben a szondi teniszezői a Szuper Ligában indulhatnak! Mert a legmagasabb osztályba neveztek, és a nevezésüket elfogadták. Ez akár azt is sugallhatná, hogy úgy volt igazuk, hogy nem adtak nekik igazat.

Mindenki jól járt hát.
Vagy mégsem?

- Igaz, hogy teljesült a régóta dédelgetett álmunk, és a felsőházban játszhatunk. De számunkra ebben az egészben a sporterkölcs a legfontosabb! Csakhogy a jelen gazdasági helyzetünkben mindez pénzkérdéssé silányodott, ugyanis ennek sajnos híján nem tudunk továbblépni. A pályán megvalósítottuk a célunkat, de végül nem mi lettünk a bajnokok, mert ennek a valóságának az érvényesítését bizonyos erők sikerrel elgáncsolhatták... - jelentette ki Szentes László.

Hej, a gyanú árnyéka! Bár igaz, ami igaz, bizonyíthatatlan, mi történt a tenisz csb első osztályú bajnokságának az utolsó fordulójában. Most a fehérváriak győztek is, meg nem is. Bárcsak a fair play nyert volna!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!