2013.02.17. 18:41
Keretes történet - Kimaradt lehetőségek, salzburgi siker
A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata vasárnap este a Red Bull Salzburgot fogadta az EBEL középső körében Székesfehérváron. A mérkőzésnek főleg a vendégek számára volt tétje, aki győztek.
Sikerül-e ötödször is nyerni a Salzburg ellen, vagy az osztrákok győznek, hiszen számukra volt nagy jelentősége a meccsnek, ugyanis sikerükkel megerősítenék a két záró forduló előtt a nyolcadik helyüket. Mi több, nekik létfontosságú volt a két pont begyűjtése, mivel csak egy ponttal előzték meg a kilencedik Olimpija Ljubljanát.
A Sapa Fehérvár AV19 együttesének sem lehetett közömbös a találkozó eredménye, elvégre az Innsbruck akár már vasárnap utolérhette őket. A közönség hűségesnek és kitartónak bizonyult, hiszen több, mint egy órával a kezdés előtt már sorokban vonultak a bejárat felé, a mostanában elmaradt győzelmek ellenére is sokan voltak kíváncsiak a Salzburg elleni összecsapásra.
Az első percben ijedelemre, aztán 19 percig örömre volt ok, hiszen a Sapa úgy játszott, ahogy megszoktuk tőlük, ráadásul eredményesen is tették a dolgukat. A középső játékrész a vendégeké volt, akkor nyerték meg a csatát. A Fehérvárnak több lehetősége is volt az egyenlítésre, de kimaradtak a helyzetek.
A Salzburg ellen keretes történet lett a vége, hiszen az első és utolsó egymás elleni csatát Fehérváron a Red Bull nyerte, az összes többit meg az AV19. A Sapa csapatában most is volt két hiányzó, ezúttal Kovács és Pozsgai nem tudott együtt készülni a társakkal. A Salzburgban a harmadik legponterősebb osztrák, Keller hiányzott (35 kanadai pont).
A hazai szurkolók lelkesedése hamar alábbhagyott, még az első perc sem ért véget, és előnybe került a Red Bull, Treille lőtte ki a hosszú sarkot, 0-1. A lelátó két perc múlva ismét hangoskodhatott, Benk kotorta be a kapus által kiejtett pakkot, 1-1. Nyomott a hazai csapat, 10 perc játék után jót tehetett a vendégeknek a kereskedelmi szünet. Az osztrák csapatnak használt az egy perc, perceken át megdolgoztatták játékosai Rajnát, aki persze állt elébe. Kijött a szorításból az AV19 és a 14. percben már vezettek: Mihály köszönte a lehetőséget, és a kapus alatt a kapuba gyömöszölte a tömör gumidarabot, 2-1. Brückler továbbra is bizonytalan volt, Banham bombáját kis híján bevédte, igaz, Pratt elementáris lövését meg bravúrral hárította.
Nem sokban, csak 2 percben különbözött a második szakasz nyitánya az elsőtől, most a 3. percben szerzett gólt az RB Salzburg, Kristler lőtte ki - a hosszú sarkot, 2-2. A látogatók támadtak, két Rajna bravúr kellett az újabb góljuk megakadályozásához. Később Metcalfe juttathatta volna előnyhöz csapatát, nem tette, de a játék jó iramú és változatos volt. A 37. percben siker koronázta Mozart városa jégkorongozóinak a fáradozását, most Heinrich emelt a hosszú felsőbe, 2-3. Nem sokkal ezután Banham kapott jó átadást jó helyzetben, de a gól elmaradt.
Kihagyott Banham lehetőséggel kezdődött a harmadik harmad, majd az itthon játszók folyamatosan támadták a Salzburg kapuját. Akadtak helyzetek is, de a gól elmaradt, így az RB nyerte a közepes iramú és színvonalú mérkőzést.
A Salzburg felnőtt csapata a megyeszékhelyen, míg a fehérváriak U20-as legénysége a tartományi székhelyen, azaz Salzburgban lépett jégre. A csatát a Salzburg nyerte 2-0 (1-0, 1-0, 0-0)-ra. Az eredmény a Salzburg sajtója szerint is nagy meglepetés
Sapa Fehérvár AV19-Red Bull Salzburg 2-3
(2-1, 0-2, 0-0)