Sport

2014.01.27. 17:35

Hetényi Zoltán hátát nézik az EBEL sztárkapusai

Székesfehérvár - Menetel a rájátszás felé a Sapa Fehérvár AV19 jégkorong-csapata az EBEL-ben. A menetelésbe n oroszlánrésze van a liga legjobb védési hatékonyságával rendelkező kapusának, Hetényi Zoltánnak.

Bobory Balázs

Négy mérkőzés, négy győzelem. Ez a fehérvári hokicsapat mérlege az EBEL középszakaszának alsóházában, a csapat pedig természetesen rájátszást érő helyen várja a folytatást. Mondhatja bárki: könnyű a kék-fehéreknek, hiszen olyan kapusuk van, aki három század híján 93%-os hatékonysággal fogja átlagban a lövéseket. Aki ezt állítja, joggal teszi, hiszen egy csapat teljesítményét nagyban befolyásolja a hálóőr produkciója, ebből a szempontból pedig a Volán nem panaszkodhat. Hetényi Zoltán vasárnap első hibátlan mérkőzését érte el az Innsbruck elleni sima, 5-0-ás diadal alkalmával.

-Számomra nem volt ennyire egyszerű ez a mérkőzés, mint amit az eredmény mutat, nagyon fájt a gyomrom, a mérkőzés előtt szinte semmit nem aludtam, és még a harmad szünetekben is hasmenés gyötört - kezdte Hetényi. Szerencsére a második harmadban eldöntöttük az összecsapást, és végül magabiztosan nyertünk. Az csak hab a tortán, hogy nem kaptam gólt. Nem bosszantott, hogy korábban ez nem sikerült, sőt, inkább jó jel, ha egy kapus általában közel jár a shutout-hoz. Ez volt az első hibátlan produkcióm az EBEL-ben, ebben a kategóriában ugye Bálizs Bence a koronázatlan király, vagyis van mit tanulnom tőle.

Hetényi decemberben érkezett haza Finnországból, és Bálizs sérülései miatt folyamatosan véd, pihenőt sem kap. A váltás mindenesetre bejött a hálóőr számára, aki vezeti a kapusok rangsorát az EBEL-ben.

-Nem gondolkodtam, mire számíthatok újra a Volánban, ám örülök, hogy megkaptam az esélyt - folytatta Hetényi. Soha nem védtem még 21 mérkőzést egyhuzamban, de szerencsére sikerült elkapni a fonalat, mindig többet és többet akarok, és új célokat tűzök ki magam elé. Szeretnék a szezon végéig jó teljesítményt nyújtani, legfontosabb, hogy a Volán is jól szerepeljen, és bejusson a rájátszásba.

A kérdés csak az, hogy számolgatnak-e már az öltözőben a fehérváriak.

-Számolgatásról még szó sem lehet - vágta rá a kék-fehérek kapusa. Azzal természetesen tisztában vagyunk, hogy az előttünk álló két mérkőzés az Olimpija Ljubljana ellen nagyon fontos, ha mindkétszer sikerülne nyerni, nyugodtan mehetnénk a válogatottba, optimisták lehetnénk az EBEL háromhetes szünete alatt.

Ha a Fehérvár bejut a playoffba, abban hatalmas szerepe lesz Hetényinek, aki ilyen védési hatékonysággal egészen biztos, hogy nem marad ajánlatok nélkül a tavasszal.

-Na ez az, amire jelenleg egyáltalán nem gondolok - mondta a kapus. Közhelyszerű, de most tényleg csak az a legfontosabb számomra, hogy a csapatommal a lehető legjobban szerepeljünk, és eljussunk a rájátszásba. Sőt, tovább álmodom, ott jó lenne egy kört is menni. Hogy mi lesz majd tavasszal? A tavasz és a nyár még nagyon messze van. Jó helyen vagyok, jól szeretnék védeni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!