Sport

2014.05.13. 14:20

A csóri fogathajtó győzelme az ob-fordulóban

Tolna-Mözs adott otthont a szabadtéri póni fogathajtó bajnokság első fordulójának, ahol egyesben a csóri Palkovics Dávid magabiztosan győzött.

Matók János

– A szabadtéri bajnokság első fordulóját rendezték Tolna-Mőzsön, ahol a póni egyes kategóriában ifjúsági hajtóként indultam Karamel nevű lovammal – kezdte beszámolóját a magyar bajnok, világbajnoki bronzérmes Palkovics Dávid.

Palkovics Dávid és Karamel parádézott az első ob-futamon (Fotó: Palkovics Team)

– Összetettben az első helyezett lettem, a díjhajtást 53 ponttal, a maratonhajtást is nagy fölénnyel, míg az akadályhajtást egy verőhibával nyertem meg. Köszönhetően annak, hogy a felkészülésem ragyogóan sikerült. Január óta megállás nélkül, minden nap készülök. Nagyon erős volt a mezőny, s ezért is örülök a díjhajtásban nyújtott teljesítményemnek, mert ebben a kategóriában most indultam először, hiszen tavaly még négyest hajtottam, míg legnagyobb riválisaim már két éve versenyeznek az egyesben, és Európa-bajnokságon is szerepeltek. Annak is örülök, hogy Karamel formája is kiváló.

Dávid május végén Hetényegyházán áll majd rajthoz az ob második fordulójában, de addig is, most hétvégén Szabadbattyánban láthatják a nézők, amikor is egy látványos bemutató hajtást tart.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!