Sport

2014.10.15. 16:40

A boldog anyuka, Marosi Kata fontolóra vette, tavasszal ismét játszik

Székesfehérvár - Október 18-án lesz hat hónapos ifjú Cserny Csaba, a profi teniszező Marosi Katalin gyermeke. A Fehérváron élő sportoló boldog anyuka, s még az is elképzelhető, hogy újra bekapcsolódik a sportág nemzetközi vérkeringésébe.

Matók János

Anno, 2004-ben vonult vissza először, majd négy év múlva visszatért a profi tenisz vérkeringésébe a Fehérváron élő Marosi Katalin. És milyen jól tette, hiszen 2013-ban a női párosok világranglistáján a 33. helyre küzdötte fel magát. Másodszori visszavonulását amit az ősszel már sejteni lehetett idén január elején jelentett be: férjével, Cserny Csabával nagy örömmel várták gyermeküket. Az ifjú Csabika október 18-án lesz hat hónapos, ennek apropóján látogattuk meg őket.

- Egy élsportolónak mit jelent az anyaság?

- Ugyanazt, mint minden anyának, a világ legcsodálatosabb dolga. Attól a pillanattól kezdve, amikor Csabika megszületett, az egész életem megváltozott, ő az elsődleges, róla szól minden, a kisfiam a legfontosabb az életemben - mondta mosolyogva Kata.

- Miként telnek el a mindennapjaik?

- Az első két hónapban nem sokat mozdultunk ki itthonról, minden körülötte forgott, az alvástól kezdve az etetéseken át a fürdetésekig, de nem voltak olyan jellegű problémáink, mint amiket a barátnőimtől hallok. Nem panaszkodhatom, amikor hat-hét hetes volt, már elkezdtem játszani. Mielőtt még teherbe estem, egy agárdi kislány szülei megkerestek, hogy foglalkozzam a gyermekükkel, de akkor nem tudtam megoldani. Most napi két órát foglalkozom vele, a többi szabadidő természetesen Csabikáé. Itt jegyzem meg, sportoló anyukaként kamatoztatni tudom mindazt, amit a sport adott nekem; legfőképpen a rendszernek, következetességnek, és a kitartásnak veszem a legnagyobb hasznát a pici mindennapjaiban. De közben még tanulok is, az Indiana University amerikai egyetem távoktatása keretében végzem a pszichológiát, ugyanis a jövőben a sport-pszichológiával szeretnék foglalkozni. Abban, hogy mindezt a pici mellett tudjam csinálni, rengeteg segítséget kapok, a férjem csodálatos, odaadó apuka, és nagyon sokat segítenek a nagyszülők is, ami elengedhetetlen.

A boldog szülők, Cserny Csaba és Marosi Katalin a hat hónapos Csabikával az otthonukban (Fotó: Koppán Viktor)

- Ezek szerint nem szakadt el teljesen a sporttól.

- Semmiképpen sem, de nem is az volt a terv, így is szerettem volna. Most csak az a kérdés, hogy a továbbiakban hogyan tovább, milyen formában, mennyire intenzívem, hol, és milyen körülmények között folytassam tovább a sportolói pályafutásomat. Ez a kérdés még nyitott, folyamatosan keresem a lehetőségeket, megpróbálom kitalálni azt, hogyan működhetne. Főleg utánpótlás neveléssel szeretnék foglalkozni, viszont egyelőre nem tisztult ki a kép, ezt milyen formában lehetne. Mert Fehérvár környékén erre még nem adódott potenciális lehetőség.

- Vannak olyan vélemények, miszerint a gyermekáldás után egy sportolónő még jobb,sikeresebb teljesítményre képes, erre jó példa az olimpiai bajnok vívó, Nagy Tímea.

- Úgy gondolom, ezt sportága válogatja, mert vannak fizikailag erőteljesebb, és kevésbé intenzív sportok. De az viszonylag elég ritka, hogy egy egyéni sportoló a szülés után visszatérjen, esetleg ha fiatalon, húsz év körül ad élet gyermekének. De nem mondom azt, hogy ez lehetetlen, és azt sem, hogy én nem térek vissza a profi tenisz világába. Mert megfordult a fejemben, és már beszéltem is erről legutóbbi párommal, az amerikai Megan Maulton-Levyvel, csak sajnos úgy néz ki, hogy ő az idén befejezi a pályafutását. Vele szívesen párosoztam volna, ám ez a lehetőség kútba esett, de nem vetem el a kérdést, motoszkál bennem.

- Nyilván sok mindent át kell gondolnia, ha visszatér, így mi lesz majd a kicsivel, ha külföldre utazik.

- Ezt csak úgy tudom elképzelni, ha együtt megyünk. Ha erre sor kerül, úgy szeretném, hogy az egész családdal, férjemmel és a kisfiammal utazzunk. Csabika nagyon jó baba, szeret menni, szereti az utazásokat, ezt vettük észre rajta. Legalábbis a rövidebbeket mindenképpen. Amennyiben meghozzuk visszatérésemről a végső döntést, igazából akkor derül majd ki, hiszen olyan helyzetekkel szembesülünk, amik számunkra ismeretlenek lesznek.

- A szülés miatti kihagyás mennyire befolyásolta a ranglistás helyezését?

- Az aktuális rangsor elveszett, de van egy olyan lehetőség, miszerint a szülés miatt visszakapom az US Open utáni 45. helyet, amikor abbahagytam, de csak nyolc verseny erejéig. Onnan akár előrébb is léphetek, de ehhez nagyon jól kell, hogy sikerüljenek. Mert az új rangsor, amit felépítenék, a nulláról indulna, míg a régi arra jogosítana fel, hogy bekerüljek a versenyekre, de például a kiemeléseknél nem számítana. A régi rangsorral bárhova bejelentkezhetnék, azzal a kikötéssel, hogy ezek között csak egy Grand Slam, és a négyből egy Premier kategóriás verseny lehet, a többi viszont szabadon választható. Amennyiben találok megfelelő társat, és a körülmények is úgy alakulnak, akkor nagy valószínűséggel április elejére várható a visszatérésem. Erre még látok esélyt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!