Sport

2016.11.28. 21:15

Fordulatos meccsen a sírból hozták vissza a Titánok a pontokat

Székesfehérvár - A Mol Liga 23. játéknapján a Fehérvári Titánok a Dunarea Galati együttese ellen „hatpontos” meccsen léptek jégre.

Káldor András

Kétségtelen, hogy az utóbbi három bajnoki mérkőzésen túlságosan nem örülhettek a Fehérvári Titánok háza táján, mivel zsinórban jöttek a vereségek, méghozzá szoros, egykorongos meccseken. Ezek közé ékelődött még a Debrecentől a Magyar Kupában elszenvedett sima nulla három. Szóval a ligaújonc ellen kellett volna visszacsempészni az elhullajtott pontokból, de ha a két csapat idei eredménylistáját vettük górcső alá, akkor azzal kellett szembesülnünk a kezdő sípszó előtt, hogy a Galaccal szemben sem igazán ment eddig Kóger István tanítványainak. Eddigi három idei párharcukból mindannyiszor a Galac győzött. Fontos, hatpontos meccs előtt álltak a Titánok, és kíváncsian vártuk, vajon milyen összetételű sorokat küld jégre Kóger István. Ahhoz pedig, hogy a rájátszást meg tudja a kék-fehér gárda célozni, egyik legnagyobb riválisuk ellen hatványozottan szükség volt a pontokra!

Úgy indult az összecsapás, hogy előbb cirka két percig beszorították a galaciak vendéglátóikat a saját harmadukba, majd egy ütközés után Szabó Krisztián került a büntetőpadra. Ez azonban nem zavarta meg a kékeket, és egy kontratámadásból kis híján a vezetést is megszerezték.

Előbb Preston Shupe nézett farkasszemet Vlastimil Lakosil kapussal, majd a felpattanó korongot Hamvai Szilárd továbbíthatta volna a kapuba. Innentől aktívabbá vált a Titánok gárdája, de egy védelmi megingást a 9. percben könyörtelenül megbüntetett Lőrincz Levente, aki Szőcs Szabolcs átadásából vette be Adrien Lemay ketrecét. 0-1. A folytatás sem kecsegtetett túlságosan sok jóval, ismételten többet volt a korong fehérvári oldalon, és ennek az lett a vége, hogy a 16. percben Vitalij Donika egy jól eltalált lökettel kilőtte a hosszú sarkot a tehetetlen Lemay mellett. 0-2.

A második harmad elején emberelőnybe került a Fehérvár, és ezt a fórt már fél perc alatt gólra tudták váltani Shupe révén. 1-2. Korai volt a hazaiak boldogsága, mert jött Pál Zoltán, és egy kontra után betalált alig két perc elteltével. 1-3. A játékrész közepéhez érve aztán egy formás akció végén a lendületesen játszó Donika megduplázta góljai számát, a lemaradó védelem díszkíséretében Róbert Krajci passzát lőtt be közelről. 1-4. Próbálta menteni a menthetőt a Titánok, és Szabó K. a 33. percben szépíteni tudott. 2-4. Ezt követően inkább a Galac dominált, de a 40. perben újabb előnyt használt ki Szabó K., így nyugodtabban mehettek pihenőre, és egygólos hátrányból várhatták a záró húsz percet. 3-4. Nagy rössel indították a harmadot, Mazzag Dániel már az elején elkapkodott egy százszázalékos helyzetet. Majd Láday Tamás két kapuvasat eltaláló lövése után a másodikat Reisz Áron már bepofozta a gólvonal mögé. 4-4. A 46. percben ismét a vendégeknél volt az előny Krajci lövése nyomán, más lapra tartozik, hogy Lemay egy kicsit benne volt a gólban. 4-5. A 49. percben Szabó K. megkoronázta az egész meccsen nyújtott produkcióját, úgy korcsolyázott végig a Galac védelmén, mint kés a vajban, majd egy jól irányzott felső sarkos góllal fejezte be akcióját. 5-5. Jöhetett a hosszabbítás, amelyből csak 38 másodperc telt el, és Kyle Just passzát felvarrta a bal felső sarokba Shupe. 6-5. Megérdemelte a két pontot a Fehérvár együttese!

Fehérvári Titánok-Dunarea Galati (román) 6-5 (0-2, 3-2, 2-1, 1-0)

Székesfehérvár, 200 néző

Vezette: Kincses, Rencz, Váczi, Árkovics G.Fehérvár: Lemay; Krogh, Sándor - Reiter A., Láday (1) - Imre, Takács B. - Erdei, Korbuly; REISZ 1, Just (2), Kiss P. - Hamvai, SHUPE 2, Mazzag - Kocsis F. (1), SZABÓ K. 3, VINCZE P. (1) - Szász, Balogh B., Varga B. Edző: Kóger István Galati: LAKOSIL; Hildebrand, Góga - Tamás, Bednár (1) - Flinta, Raszulov - Pál Zs.; Szőcs (1), PÁL Z. 1 (1), Lőrincz 1 - Rusnák (1), KRAJCI 1 (2), DONIKA 2 (1) - A-C. Munteanu, Irimia, Mihály E. - Neagos. Edző: Marius TrandafirKiállítás: 2 perc, illetve 20 perc + végleges fegyelmi (Krajci)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!