Sportvilág

2009.07.24. 02:29

Barkóczi szerint öt-hat csapat is bajnokesélyes

Székesfehérvár - Elkészítette a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség a megyei bajnokságok sorsolását. Mi most az első osztállyal, azon belül is az első fordulóval foglalkozunk.

Parall Bálint

- Elsőre már egy jó erőpróba lesz, hiszen a Kisláng az elmúlt években erős csapattá kovácsolódott és színvonalas futballt játszik - mondta Barkóczi Balázs, a Kápolnásnyék középpályása.

Balázst a bajnokság színvonaláról is kérdeztük.

- Szerintem az utóbbi évek egyik legerősebb bajnoksága lesz, hiszen a Velence, a Pálhalma, a Bicske, a Sárszentmiklós és természetesen a Kápolnásnyék is esélyes a végső győzelemre, de rajtuk kívül számítok egy-két meglepetéscsapatra is.

Az első forduló párosítását hallva Balázs a Sárszentmiklós-Martonvásár párharcot emelte ki, szerinte az lesz a forduló slágermérkőzése, hiszen mindkét csapat erős, ezt az elmúlt években is bizonyították. Önmagukról annyit árult el, hogy csapatuk még formálódik, hiszen nálunk is volt mozgás. Bánfalvi, Vörös, Csapó, Csanádi eligazolt, Viniczai Ádám, Nyakas István, Czövek Balázs érkezett egyelőre, de még vannak próbajátékosaik. Azt is hozzátette, hogy még nem álltak tökéletesen össze, van hova fejlődniük, de ígérte, idén is számolni kell velük.

Az 1. forduló párosítása: szombat 17 óra: Baracs-Sárosd, Csákvár-Pusztavám, Kápolnásnyék-Kisláng, Pálhalma-Pákozd, vasárnap 17 óra: Bicske-Polgárdi, Káloz- Velence, Dunafém-Maroshegy-Bakonycsernye, Sárszentmiklós-Martonvásár. (A többi forduló párosítását az fmh.hu-n tekinthetik meg.)

Érdekességképpen a megyei II. osztályú bajnokság csoportbeosztása, Agárdi-Termál csoport: Ercsi, Pettend, Etyek, Szár, Lovasberény, Jenő, Söréd, Dinnyés, Vál, Gyúró, Tordas, Kajászó, Csór, Sárszentmihály, Iszkaszentgyörgy, Pátka.

Femol csoport: Szabadegyháza, Lajoskomárom, Rácalmás, Iváncsa, Pusztaszabolcs, Mezőszilas, Mezőfalva, Enying, Cece, Adony, Dég, Sárbogárd, Seregélyes, Aba, LMSK, Nagyvenyim.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!