Sportvilág

2009.10.27. 15:33

Bárdosi fennakadt a doppingvizsgálaton

FMH - A szumóban aranyérmes Bárdosi Sándor fennakadt a doppingvizsgálaton a júliusi, tajvani Világjátékokon. Bárdosit megfosztják az első helyezéstől, sőt pénzbüntetésre is ítélik.

feol.hu

A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az első, úgynevezett A minta analízise zárult pozitív eredménnyel.
A Világjátékok szervezői - a Magyar Sumo Szakszövetség információja szerint - úgy döntöttek, hogy Bárdosit megfosztják első helyezésétől, és 3000 euró megfizetésére kötelezik.
A kötöttfogású birkózóként 2000-ben olimpiai ezüstérmes, 32 esztendős Bárdosi a sportágtól eltávolodva más küzdősportokban próbált szerencsét az utóbbi években. Szumósként világ- és Európa-bajnok lett, az MMA elnevezésű vegyes harcművészetben is jeleskedett, emellett gyakori szereplője a televíziós show-műsoroknak is.
A Magyar Sumo Szakszövetség a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzata és a hatályos magyar jogszabályok, valamint a szövetségi szabályzatok alapján köteles az előzetes felülvizsgálati eljárás, továbbá annak eredményétől függően a doppingeljárás lefolytatására.
Az NSSZ levelében kitért rá: gondoskodott arról, hogy a felkészülés folyamán a Világjátékokra utazó összes sportoló doppingvizsgálatát elvégezzék. A kiutazás időpontjáig minden vizsgálat negatív eredménnyel zárult. A Nemzeti Sportszövetség, mint a kiutazást és a magyar csapat részvételét koordináló szervezet, sajnálatosnak tartja az esetet annak ellenére, hogy a versenyzők a doppingmintavételekre és a vonatkozó szabályokra vonatkozó minden tájékoztatást megkaptak.

MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!