Székesfehérvár

2013.02.15. 16:01

Népszerű ruhaosztás

Lezajlott az ingyenes ruhaosztás csütörtökön és pénteken a Fehérvári Civil Központban.

Kajdi Erika

Az első napon körülbelül 100 család jelent meg, pénteken pedig ennek háromszorosa.

A megjelentek magas száma bizonyítja a két szervezet munkájának szükségességét (Fotó: Gregority Antal)

- Az akció nagyon szervezetten zajlott, mindenki igen türelmesen viselkedett annak ellenére, hogy sokat kellett sorban állni - mondta el érdeklődésünkre Horváth Ildikó, a Szegényeket Támogató Alapítvány és az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület vezetője. A dolgozók különválogatták a gyerek, női, férfi ruhákat, valamint a kabátokat, fehérneműket és cipőket is. A ruhadarabok között bárki találhatott magának megfelelőt, hiszen többféle méretből és szezonból valók álltak rendelkezésre. A legtöbb a gyerekruhákból fogyott.

- Az első napon, három óra alatt mindent elvittek - tette hozzá Horváth Ildikó. A mozgalom jelentősége vitathatatlan, hiszen a két nap alatt megjelent körülbelül 400 család. Ez bizonyítja, hogy a rászorulóknak nem csak élelmiszer adományokra, hanem ruhaneműkre is rendkívül nagy szükségük van. Ezúttal sok védéki lakos jött el, s ez bizonyítja, hogy az érdeklődés nem csak a megyeszékhelyen élők körében magas - mondta végül a két szervezet vezetője.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!