A PA-DÖ-DŐ, a nyerő páros: ők így tökéletesek

Ki hinné, hogy a PA-DÖ-DŐ nevű formáció már 28 éves? Mintha ma lett volna, hogy először hallottuk tőlük: „Két hete másé már a Szabó János”... Nos, fehérvári fellépésükön is ezzel a dallal indítanak, így aztán rögvest eszünkbe juttatják hamvas ifjúságunkat, amikor a magnót hallgatva velük ordítottuk jókedvűen: „Szép az élet, és én is szép vagyok, szép vagyok...” Most, a Viktória központban kicsit szabadkoznak, hogy a tánckart nem tudták elhozni, de a közönségnek ez érezhetően nem hiányzik: kettejükre kíváncsiak. Mi a fellépés előtt arról faggatjuk a szívünknek kedves párost, mikor ismerkedtek meg, igaz-e, hogy Presser Gábor hozta össze őket.

– Elmondhatjuk, hogy a legszebb harminc évünket pazaroltuk egymásra – viccelnek –, hiszen 1985-ben ismerkedtünk meg. A Vígszínházba mentünk a Rémségek kicsiny boltja olvasópróbájára, már az utcán találkoztunk, és szinte azonnal kialakult a szimpátia. Presser Gábor mondta előtte mindkettőnknek: van egy lány, aki hasonlít rád, úgy öltözik mint te... Aztán 1988-ban megalakult a PA-DÖ-DŐ, 1989-ben pedig megjelent az első lemezünk – mondják, és egy kis türelmet kérnek. Mariann a fellépés előtt a dalok sorrendjét állítja össze. Vitáznak is, hogy mit énekeljenek, Mariann vehemensen védi az álláspontját.

„Ki a főnök?” – kérdezem a beálló csendben, mire Györgyi ellenállhatatlan derűvel rávágja: „természetesen én...”

Fotó: Molnár Artúr

Hiába, a kezdetek óta pont az a legrokonszenvesebb bennük, hogy a humorérzéküket sosem veszítik el. Ez érződik a dalaikon is: azt mondják, populáris diszkózene az övék, elmésebb szövegekkel – ez fontos, mert különben halálra unnák magukat...

– A humor adottság, mázlink van, hogy mindketten pozitívan gondolkodunk – jelenti ki Györgyi – talán én egy fokkal pozitívabb vagyok.

Mariann ezt megerősíti: – Györgyi ebből a szempontból egyenesen elképesztő: én sokkal inkább hajlamos vagyok arra, hogy a béka feneke alá essek, de ő egy perc alatt a legmélyebb gödörből ki tud rángatni. Ugyanakkor nagyon józan, igen pontosan látja át a legkülönbözőbb helyzeteket, és kiváló az emberismerete is. Én jóhiszeműbb vagyok, engem könnyebb átverni.

Györgyi pozitív életszemlélete példaadó is, hiszen derűje akkor sem hagyta el, amikor kerekes székbe került: a PA-DÖ-DŐ ma is örömmel fellép, ha hívják őket.

– Én nem érzem magam példának – mondja Györgyi – Miért ne énekelnék? Elvégre nem a vonat ment át a torkomon. A betegségem sclerosis multiplex – amiről tudni lehet, hogy nem gyógyítható. Én ezt az állapotot elfogadtam, inkább neki kellett megtanulni engem tologatni...

– A PA-DÖ-DŐ már megalakulásakor toleranciapróba volt. Azt akartuk, hogy fogadjanak el bennünket úgy, ahogyan vagyunk: kövéren, színes hajjal, a rengeteg kitűzővel. Ez sikerült – mondja Mariann. – Most azt kell elfogadni, hogy Györgyi székben „áll” a színpadon. Ez is toleranciapróba. Aki arra figyel, amit ő csinál, a székről két perc után elfeledkezik. Az emberek persze nem szívesen látják, ha valaki beteg, mert az a saját problémáikkal szembesíti őket. Az emberek a szép, tökéletes alakú lányokat szeretik. De mi nem vagyunk tökéletesek...

– Mi így vagyunk tökéletesek – teszi hozzá Györgyi.

A PA-DÖ-DŐ a biztos pont az életükben: Mariann másokkal is fellép – egyebek közt Presser Gáborral, Horgas Eszterrel, Sárik Péterrel. Azt mondja, ez szabadságot ad, de a PA-DÖ-DŐ jelenti az állandóságot, a biztos pontot: minden évben új dalokkal jelentkeznek. Emellett ők ketten rádióműsort is vezetnek. Az is kiderül, hogy nemcsak fellépni járnak együtt, igazi barátság az övék, naponta találkoznak, kártyáznak, beszélgetnek, egy csomó dolgot együtt csinálnak.

– Amikor Györgyi megbetegedett, egy alapítvány segítségével oldottuk meg, hogy eljuthasson mindenhová – meséli Mariann. – Így döbbentünk rá, hogy a kerekes székesek többsége szobafogságra van ítélve – nincs speciális taxi. Azóta ez is változott valamelyest, Györgyi szállítását pedig szerencsére megoldottuk, így rendkívül aktív életet élhetünk, sokat járunk társaságba és színházba is.