Székesfehérvár

2016.10.16. 13:50

Elszabadult indulatok a Selyem utcában - Rendőrségi, bírósági eljárások a háttérben

Székesfehérvár – Nem először hívtak bennünket indulatoktól fűtött társasházi közgyűlésre, mondván: hátha a nyilvánosság segít megoldani a problémákat.

Zsigó Ferenc

Eddigi tapasztalataink szerint – és ez most is igazolódott – a társasházi törvény nehézkes és nem egyértelmű szabályozása miatt a mindennapi életet mérgező viták, perlekedések alakulnak ki. Ezúttal a Selyem utca 1-ben.

A Palotavárosban, a Selyem utca 1. szám alatti társasház 140 lakásában több mint 430 ember él, sok a nyugdíjas, köztük Budai Imréné is, aki a közös képviselői feladatokat látja el, elmondása szerint már 19 éve.

- Amikor átvettem a házat - fogalmazott -, hatmillió volt az adósság, rengeteget jártam a városrészi képviselővel, Farkas Lászlóval a szolgáltatóknál, hogy elrendezzük a dolgokat. Mindig a lakók érdekeit néztem az elmúlt közel két évtizedben, felújítottuk a lifteket, a világítást, spóroltunk ezzel havi több mint 50 ezret, lenulláztuk az adósságot, sőt: van a háznak tartaléka, három éve nem emeltük a közös költséget, tekintettel a sok nyugdíjas lakástulajdonosra - sorolja az elmúlt évek sikereit Budainé, majd keserűen teszi hozzá: - Tavaly október óta elmérgesedett a helyzet, néhány lakó viselkedése miatt.

A sajtó kizárásával folyt közgyűlésen Budainé lemondott a közös képviselőségről, de 76-ból 72-en szavaztak arra, hogy maradjon (Fotó: Molnár Artúr)

A hétköznapokat élhetetlenné tevő ellentéteket a péntek esti társasházi közgyűlésen is tapasztaltuk, ahol kiderült, bíróségi perek és rendőrségi feljelentés nyomán indult eljárás is mérgezi a helyzetet.

Az ellenzék szószólója, Pintér Ildikó a közgyűlés után elmondta, legfőbb gondjuk, hogy megítélésük szerint a közös képviselő megfelelő képzettség nélkül, szabálytalanul végzi a munkát.

- A hatályos törvény anomáliái sajnos másutt is okoznak gondokat, nem egyedi eset a Selyem utcai - mondta Márton Roland önkormányzati képviselő, aki a fórumon ígérte, megpróbál közvetíteni a vitás felek között.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!