Székesfehérvár

2017.01.25. 19:30

Nosztalgia a levegőben - Immár huszadik alkalommal rendezik meg a Városi Diákgálát

Székesfehérvár - Idén huszadik alkalommal rendezik meg a Városi Diákgálát, amely igazi hagyománnyá nőtte ki magát az évek alatt.

Laci Patrícia

Az idei év különlegesnek számít a Bugát Pál Szakgimnázium és Szakközépiskolában, ugyanis jubilál a Városi Diákgála, amely az intézmény kezdeményezése volt. Az első gálát 1998. január 23-án tartották, akkor talán még maguk a szervezők sem gondolták, hogy az esemény a város egyik szép hagyományává növi ki magát a jövőben, s 2017. január 27-én már huszadik alkalommal rendezhetik meg az ünnepséget a Művészetek Házában. A gála ötlete Kovács Mária tanárnő fejéből pattant ki.

Az egyik városi diákgála produkciója

- Emlékszem, még a büfében beszélgettünk Tóth Hajnalka és Szakonyi Piroska tanulókkal, s azon gondolkodtunk, hogy kellene egy nagyobb diákönkormányzati programot szervezni, ahol a fiatalok meg tudják mutatni a tehetségüket - emlékezett vissza a pedagógus.

Amikor Kovács Mária megosztotta a városi diákgála ötletét a középiskola vezetőivel is, az esemény zöld utat kapott. Motikáné Tóth Éva igazgató elmondta, elsősorban az általános iskolások számára szerették volna megszervezni a gálát, de aztán az élet úgy hozta, hogy középiskolások, sőt, még tanárok is felléptek a rendezvényen. Az első alkalom végén pedig már biztos volt, hogy a gálát a következő évben is folytatniuk kell, hiszen több fellépő jelezte a szervezőknek, milyen műsorszámokkal készülnének legközelebb. Az esemény minden évben sokféle produkcióból áll össze, idén például összesen 33 előadást láthatnak az érdeklődők. Van például éneklés, tánc, versmondás, színjáték, légtorna, egy-egy előadás maximum 5 perces, hiszen arra törekszenek a szervezők, hogy minél többen meg tudják mutatni, miben is rejlik a tehetségük. Kovács Mária szerint a gála egyik nagy bája éppen ebben a rendszerben rejlik, az egyik fellépő produkcióján sírnak a meghatódottságtól, a másikén pedig nevetnek. A gála egyébként nem verseny, a fellépők jutalma a közönség tapsa és öröme. Az elmúlt években mindig voltak visszatérő fellépők, sőt, már régen elballagott tanulók közül is besegítenek a diákgálagála szervezésébe, ilyen például Ispán Dávid, aki rendszeresen fel szokott lépni a rendezvényen.

A Bugát Pál Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója, Motikáné Tóth Éva

- Ispán Dávid szerint a gála nem egy rendezvény, hanem egy örökké tartó láz - idézte a lelkes fiatalember gondolatát a pedagógus.

- A gálához hozzátartozott a kezdetektől fogva egy rajzpályázat is, amit a mai napig megtartunk - mondta az igazgató, aki szerint így a rajzosok is ki tudnak bontakozni. Sőt, a kész műveket már a Művészetek Házában is megcsodálhatják az érdeklődők.

Mivel jubilál a gála, ezért felmerült bennünk a kérdés, hogy vajon az idei évi rendezvény miben fog eltérni a többitől?

A diákgála ötletgazdája és egyik szervezője, Kovács Mária tanárnő

- A nosztalgikus érzés mindenképpen ott lesz a légkörben. Összegyűjtöttünk, s meghívtunk olyan régi fellépőket, akik például 18-19 évvel ezelőtt szerepeltek a gálán. Értesítettünk olyan tanárokat is, akik már nem dolgoznak nálunk vagy nyugdíjba vonultak - osztotta meg velünk Kovács Mária és Motikáné Tóth Éva, akiktől megtudtuk azt is, hogy nagy energiákkal dolgoznak a középiskola tanárai ezen az eseményen, mint például Csillag Hajnalka.

Az intézmény igazgatója hálás a város vezetőinek azért, hogy minden évben támogatják a diákgálát, emellett mindig képviselteti magát valaki az eseményen az önkormányzattól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!