Székesfehérvár

2017.04.26. 08:08

Katonai toborzónapot tartottak a Palotavárosban

A kíváncsiak harckocsira mászhattak, kézbe vehették a fegyvereket, a páncéltörőt is, közelről tanulmányozhatták a katonai ruházatot, bepillanthattak a kétéltű járműbe.

Szabó Zoltán

Harmadik alkalommal rendezték meg a Katonai Toborzó Napot Székesfehérváron, amelyre ezúttal az ország különböző helyőrségeiből érkeztek katonák, haditechnikai eszközök.

Fotó: Molnár Artúr

Vitál Zsolt alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsok-helyettese a megnyitón elmondta: nem titkolt céljuk, hogy minél több fiatalt megnyerjenek, és kedvet csináljanak a katonai szolgálat vállalásához.

 

Bemutatkozott a Különleges Katonai Díszelgő Csoport is, amely zenés, koreografált fegyveres alaki fogásokat mutatott be. Az érdeklődők közelről láthatták a T 72-es harckocsit, a nyolckerekű kétéltű járművet, megmutatta belsejét a mentesítő (atom, gáz, vegyi) egység. Ott voltak a fehérvári vegyvédelmisek, a várpalotai kiképzők, és a pákozdi Katonai Emlékpark is képviseltette magát egy sátorral a toborzón.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!