Lelki feltöltődés Indiában

2017.12.21. 12:00

Ahogy kilépünk a reptérről, mintha egy teljesen más világba csöppennénk

Nemcsak a testünknek, a lelkünknek is különleges élmény az utazás a kontinensnyi országba.

Lukácsné Deák Edit

gs

India fantasztikus élmény. Ahogy lehetőségünk engedi, látogassunk el egy fejlődő országba. Egészen más világképpel érkezünk majd haza. Úgy érezzük, hogy ami eddig fontos volt, talán nem is igazán jelentős már. Amire pedig eddig nem tekintettünk úgy, mint az életünk egy-egy meghatározó momentuma, egészen mást képvisel ezentúl. Hétköznapinak megélt dolgok válnak egyik napról a másikra nagy tiszteletben és becsben tartott, már-már kincsként kezelt értékké. Iható, tiszta, éltető csapvíz, trópusi tájak áll-leejtően változatos és csodálatos élővilága, csend és nyugalom, megnyugvás és béke. Ezek mellé pedig mindaz a csoda, ami bennünk van.

A szentély, ahol az emberi életutakat tartalmazó sorsleveleket évezredeken át írták Fotó: Lukácsné Deák Edit

Bizony, időnként talán pont a Föld másik felére kell mennünk azért, hogy megtaláljuk saját magunkat. Ez India. Első pillantásra kaotikus, felemás, ambivalens. Szinte nem is értjük, mi működteti ezt a hatalmas, kontinensméretű, milliárdnál is népesebb országot. Nem is ország, sokkal inkább egy önálló dimenzió, sőt egy új világ. Megérkezünk egy tíz- vagy akár húszmilliós városba, a repülőtérről kiérve egyáltalán nem vagyunk biztosak abban, hogy ugyanazon a bolygón vagyunk még, ahonnan elindultunk.

A dél-indiai Tamilnadu államba, a tamil nép hazájába, a templomok földjére érve viszont megérted, miért és hova hozott a sors. Úgy tartják a bölcsek, hogy ide nem „csak úgy” érkeznek a vándorok. A lélek hívó szava, az életfonál fényes energiája az, ami elrepít ebbe a csodába. Mindenhol városok és falvak, emberekkel és templomokkal tömve. A hit, a spiritualitás, a lélek világának évezredes bölcsője, ahol az ősi idők óta foglalkoznak gyógyítással. Imák, mantrák, oldások és áldások, szeretettől és jóságtól vezérelt életutak. Az ártás elkerülésének filozófiája, az emberi érték, a béke, a humánum tisztelete. Ez az, amit megélhetünk ebben az amúgy időnként tényleg szétszórt, állandóan rohanó és nyüzsgő országban.

Csolapuram, a templom, ahol több mint egy évezrede foglalkoznak a nehéz helyzetben élők segítésével

Ezt éltük át idei utunk során Dél-Indiában. Egy új világ ez. Fiammal élhettem át a messzi utazás csodáját. Utunk következő állomása Vaitiswaran Koil volt. Itt közel ötezer éve gyógyítják az ide érkezőket. Testi, lelki és szellemi segítség olyan ősi családoktól, akik a régmúltból eredően foglalkoznak ezzel. A templomokban imákon vettünk részt, az életünket támogató áldásokat és oldásokat

kaptunk. Innen eljutottunk Tiruvavaduturájba, Pondicserribe, Tandzsaurba és Csennájba. Ezekben a városokban található a nyolc sorslevélkönyvtárból négy, mindegyikben ősi pálmalevelek millióit őrzik. Itt találkoztunk a könyvtárak kurátoraival, a levelek őrzőivel. Bebocsátást nyertünk azokba az ősi termekbe, szentélyekbe, ahova eddig igen kevesen juthattak be. Úgy tartják, ide csak az léphet be, akinek az életfeladata szerint itt van dolga. Ezen a helyen íródtak az ősi sorslevelek, ahol máig őrzik és vigyázzák ezt a szent tudást. A karbantartás is a könyvtárakban történik, a leveleket hat-nyolcszáz évente újra kell írni, így konzerválják az utókor számára. Dél-indiai utunk során számtalan csodás helyen jártunk, életre szóló élményekben volt részünk. A legfőbb energia pedig, ami mindezt áthatja,

a szeretet, a béke, a szépre és jóra törekvés.

SZUBKONTINENS

India hivatalosan Indiai Köztársaság, dél-ázsiai független ország, földrajzilag a Föld hetedik legnagyobb és második legnépesebb országa, fővárosa Újdelhi.

A 28 államot és 7 szövetségi területet magába foglaló ország partjait délen az Indiai-óceán, nyugaton az Arab-tenger, keleten a Bengáli-öböl mossa. Tengerpartjának hossza így összesen 7517 kilométer.

Nyugaton Pakisztán, északkeleten Kína, Nepál és Bhután, keleten Banglades és Mianmar (Burma) határolja. Az ország a tengeren szomszédos Srí Lankával, a Maldív-szigetekkel és Indonéziával is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!