utazó

2019.10.12. 16:45

Ahol a csoda valóra válik – A víz még ma is formálja az aggteleki cseppkőbarlang belsejét

A barlangok, a természet titokzatos képződményei kezdetben menedéket, lakóhelyet, biztonságot jelentettek az ember számára. Amióta civilizáció létezik, szeretnénk megfejteni a föld alatti, misztikus világ keletkezésének, történetének titkait. A világ egyik legjelentősebb barlangrendszere az Északi-középhegységben, Aggteleken található.

Osváth Sarolta

Az igazi varázslat a cseppkövek keletkezése, ami szintén a víznek köszönhető Fotó: Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

Ahhoz, hogy ne csak szájtátva csodáljuk, hanem megértsük és igazán értékelni tudjuk az aggteleki cseppkőbarlang fantasztikus belső világát, mesés képződményeit, érdemes némi időutazást tenni. A földtörténeti triász korig kell visszarepülnünk az időben, amikor ezt a tájat még tenger borította.

A kutatások szerint mintegy 230 millió évvel ezelőtt a vízben élő állatok lerakódott csontjaiból a mész összetömörödve hatalmas mészkőtömböket alkotott, amelyek a tektonikus mozgások következtében megrepedtek, széttörtek, egymásra zuhantak. Némelyek a vízből kiemelkedve mészkőhegységeket hoztak létre. A kutatók a kőzetrétegek elemzése alapján állítják, hogy nagy valószínűséggel ezzel függ össze a Baradla-barlang kialakulása is.

Az igazi varázslat a cseppkövek keletkezése, ami szintén a víznek köszönhető
Fotó: Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

Létezéséről már több évszázada tudtak, bizonyára látogatták is, de feltárását csak a 18. század végén kezdték meg. A jelenleg ismert barlangrendszer hossza – a Szlovákiában nyíló, hozzá tartozó 5,3 kilométeres Domica-barlanggal együtt – meghaladja a 25,5 kilométert. Aggtelek határában, egy messziről fehérlő, több mint ötven méter magas sziklafal tövében természetes bejárata nyílik, a főága innen hét kilométer hosszan Jósvafőig húzódik. Az évmilliók során a víz a mészkőtömbök repedései között utat találva magának kikoptatta az üregeket, amelyekből aztán folyosók, sőt termek lettek.

Átlagosan tíz méter széles, hét-nyolc méter magas sziklaalagutak húzódnak a mélyben, néhol hatalmas teremmé bővülve. Ehhez a főághoz több, rövidebb-hosszabb mellékág csatlakozik, sőt alatta még két, ettől független barlangrendszer is van. Már ez is mutatja a természet hatalmas alkotó- erejét, az aggteleki barlangban azonban ennél is nagyobb csodát láthatunk valóra válni. Az igazi varázslat a cseppkövek keletkezése, ami szintén a víznek köszönhető. A cseppkövek kémiája egészen különleges folyamat, amelynek eredményeként hihetetlen „művészi alkotások” keletkeznek. A jelen idő nem véletlen, hiszen a vízcseppek ma is építik a barlang belsejét.

Átlagosan tíz méter széles, hét-nyolc méter magas sziklaalagutak húzódnak a mélyben

A barlang légterében a relatív páratartalom 95–100 százalék, az állandó hőmérséklet 10 Celsius fok. A lecsapódó pára vízcseppje felülről kezd építkezni, de a lecsöppenő vízből is cseppkő lesz. Ha a plafonról lelógó és az alulról növekvő cseppkő tüskék évtizedek elteltével találkoznak, cseppkőoszloppá olvadnak össze. A különböző színekben pompázó cseppköveket formájuk hasonlósága alapján nevezték el: állatokról, emberekről, misztikus és szent lényekről, bibliai történetekről. Így kaptak nevet is az elmúlt évtizedek során a felejthetetlen látványt nyújtó termek is.

A barlang feltárása és fejlesztése a turizmus számára a 19. század végén kapott lendületet, majd az igazi előrelépés 1935-ben következett be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!