A legveszélyesebb utak az iskolába

Egy társaságban érettségi előtt álló diákok szüleit hallgatom. Arról beszélnek, hogy milyen remek lehetőségei lennének a gyerekeknek felkészülni az életüket meghatározó érettségire, és ez mennyire nem érdekli őket. Eszembe jut egy 2013-ban készült dokumentumfilm-sorozat. Bemutatja, hogy a világ különböző pontján milyen elképzelhetetlen körülményeket kell gyerekeknek legyőzniük azért, hogy iskolába járhassanak. Ezek közül idézek fel néhányat. 

India 
Az útra öten indultak. Két apa, egy lány és két fiú. Évente kétszer szükséges a bentlakásos iskolába való utazás. A hegyek magasak, és ijesztő volt lenézni. Combig mindenünk átázott a –30 fokban, úton az iskolába – meséli az egyik kisfiú. 
Lépésről lépésre, sziklába kapaszkodó mászás, térdig érő hóban-jégben fagyoskodás, mindez egy jobb élet esélyéért. Ezeknek a gyerekeknek egyetlen céljuk van: iskolába járni. 
4–8 napig tart a küzdelem, hogy otthonukból eljussanak az iskolába az áradó Zanszkár folyó partján – magasan, az indiai Himalája hegységben. 650 ember él itt, a Himalája 8000 méteres csúcsai között, a külvilágtól elszigetelten, szinte véget nem érő télben. 
Az iskolába vezető út egy többnapos expedíció a befagyott folyón. Itt nincsenek szállók, bevásárlási lehetőségek, így mindent magukkal kell cipelniük, amire szükségük lehet. Hálózsák, élelmiszer, gyorsforraló, szerszámok, gyógyszer, kötszer. Egy kicsi, hátra is felvehető szánkón több mint 30 kg túlélőcsomag. És elégnek kell lennie, hogy miután a szülők leadták gyerekeiket, haza is tudjanak menni. Az „út” egy 20 cm széles jégösvény a folyó szélén lévő sziklákon, a jég köpenyén. 
Lebukóban a Nap. Szikláról sziklára ugrálva helyet kell találniuk, ahol a lehető leghamarabb tábort állíthatnak, mielőtt besötétedik, és a hőmérséklet –30 Celsius-fok alá süllyed. Az egyik apa ismer egy barlangot, ahol védve lesznek, pihenhetnek. 
Ezeknek a több ezer méter magas hegyekben élő gyerekeknek korán el kell dönteniük, hogy el akarják-e hagyni a falujukat. Ez csak akkor lehetséges, ha már fiatal koruktól kezdve iskolába járnak. Az oktatás a jobb élet elengedhetetlen feltétele. 
Apának és a gyereknek útjukon az iskolába kúszniuk kell. Az apa teszteli a hasa alatti jeget. Minden előrecsúszás után a kezénél fogva húzza magához a gyereket. Számtalan veszélyes helyzet van, amelyek kiszámíthatatlanná teszik ezt az utat. Ez az út a gyerekek álmaihoz hosszú, mintegy 100 km gyalogtúra az olvadó jégen át. A 10 éves fiú pilóta, 12 éves nővére orvos akar lenni. A folyó gyors és kiszámíthatatlan. A gyerekek ennek a hosszú és veszélyes útnak a végén megérkeznek a kollégiumba, ahonnan csak kilenc hónappal később indulhatnak a szün­időben haza családjukhoz.

Nepál 
A föld legmagasabban fekvő országa. Területének fele 4000 méter feletti. A Himalája egyik, Tibettel határos hegyi tartományában járunk. Innen látni a föld legmagasabb hegycsúcsát. A serpák hiedelemvilágában az istenként imádott hegy neve Csomolungma: a világ anyja, angol nevén a Mount Everest. A kis várost egy gyors folyású folyó félbevágja. A lakosság 50 százaléka írástudatlan. Aki itt iskolába szeretne járni, annak szélsőséges körülményeket kell leküzdenie. Az iskolának 650 diákja van. Ezek közül 12 a városon kívülről, 6 km mászás után, a város feletti településről jár be. Az órák 10 órakor kezdődnek. Azoknak a diákoknak, akik a hegyről járnak, reggel 6-kor kezdődik a nap. Van, akinek ilyenkor még a szüleinek kell segítenie 2 óra munkával a háztáji gazdaságban. Van, aki ilyenkor készíti házi feladatát. Bármit is csinál, már izgul, hogy fog a folyó másik oldalára átjutni. Legkésőbb 8 órakor el kell indulnia. Le kell jutnia a folyópartra. Ez sem veszélytelen vállalkozás a meredek úton. A vietnámi papucsban mászó gyerekek gyakran elcsúsznak, bokájuk kibicsaklik. Ezután egy sík területre érnek, ahol viszont arra kell figyelniük, hogy a hosszú fűben megbújó kígyók, sakálok, tigrisek, egyéb vadak észrevétlenül meg ne támadják őket. A gyerekek együtt, egymásra és a körülöttük lévő világra figyelve, futva igyekeznek a parthoz. Naponta kétszer ez igazi kalandtúra. Egyszer az iskolába és egyszer onnan vissza haza. 
De a legizgalmasabb rész még most következik. Az átkelés a tartomány legveszélyesebb folyóján, a Trisulin. Sem hajó, sem híd nincs a közelben. Az egyik diák édesapja, aki maga soha nem járt iskolába, így írástudatlan, tudja, hogy az oktatás a jövő kulcsa fia számára. Az itt 60 méter széles folyó fölé fémcsövekből épített egy kétszintes kalitkát. Az alsó szinten lehet elhelyezni az apróbb gyerekeket, vagy ha valamilyen terméket, állatot a másik oldalra akarnak szállítani. A felső szintre azokat a nagyobb, 10–12 éves gyerekeket, akik drótkötéllel áthúzzák magukat és a szerkezetet a túlsó oldalra. A drótkötél rozsdás, és ahogy öregszik, az apró fémszálak beleállnak a húzó gyerekek kezébe. Egyiknek sincs tetanusz elleni védőoltása, és egyik sem tud úszni, mert a víz annyira sebes folyású, hogy elsodorná, aki belelépne úszni tanulni. A diákok, a szülők és az iskolában a tanárok is naponta aggódva mondják, hogy a kalitkás megoldás rettenetesen veszélyes. De nincs más, és addig, amíg valaki meg nem hal, itt nem épül híd. 
A másik oldalra érve a gyerekek megpróbálnak autó­stoppal eljutni a még mindig komoly távolságra lévő iskoláig. Ez is nagyon veszélyes, mert a szerpentineken, kanyargós úton haladó teherautók gyakran karamboloznak vagy zuhannak a folyóba. A folyó túlsó partjáról érkezők az egész tanítás alatt amiatt izgulnak, hogy fognak hazaérni. Amikor azután este végre hazaérnek, annyira fáradtak, hogy képtelenek tanulni. 
A dokumentumfilm-sorozat 2013-ban készült. Azóta, a kormányra gyakorolt minden oldalról érkező nyomásnak köszönhetően, függőhíd épült, és az iskolának saját iskolabusza van, így a diákoknak nem kell többé stoppolniuk. Nyugodjon békében, bárki is halt meg.

Fülöp-szigetek 
Keleten a Nap 5.30-kor kel, ekkor kezdődik az iskolától távol élő gyerekek napja is. Mintegy 7600 sziget, 100 etnikai csoport, 300 év spanyol befolyás alakította ki azt az egyedi kultúrát, amelyet filippínónak neveznek. Az ország 300 ezer négyzetkilométeres területének jelentős része hegyvidék. A 37 ezer kilométernyi partról utak vezetnek a városokba. De akinek se kocsija, se taxira nincs pénze, annak át kell másznia a hegyen. Az ország több mint 110 millió lakosának fele 24 év alatti, és ezek 10 százaléka írástudatlan. Iskolába kötelező járni, de csak a 4. osztályig. Azoknak a gyerekeknek, akik tanulni szeretnének, keményen meg kell küzdeniük, hogy eljussanak az iskolába. A dzsungelben, esőerdőben sok gyereknek órákon át kell gyalogolnia erőltetett tempóban. Sok középiskola a város központjában van. Ezeket a tengerparttól meredek hegyoldal választja el. Innen alpinistaként kell mászniuk! Életüket kell kockáztatniuk, hogy leküzdjék a sziklák meredek felszínét s a mohával és fagyökerekkel benőtt bérceket az óriási falon. Van, ahol ez 90 fokos. A füves területeken a filippínó köpködő kobra marása halálos. A gyerekeknek ezt hetente hatszor kell megmászniuk, majd visszafelé le kell ereszkedniük itt, a szebb jövő reményében. Az iskolába érve túl fáradtak, hogy koncentráljanak, hazaérve pedig túl kimerültek a házi feladat elvégzéséhez. Az iskola igazgatója szerint nem szabadna a gyerekeket engedni erre a naponta ismétlődő életveszélyes műveletre, de nincs választási lehetőségük. Majd hozzáteszi: – Én rossz példa vagyok. Évekig én is így jártam, másztam iskolába. Így végeztem, tanultam tovább, és végül lettem igazgató. Meg lehet csinálni, csak nagyon kell akarni!

Második rész:

Harmadik rész: