A legveszélyesebb utak az iskolába 2.

2022.05.15. 16:00

Oroszország és Mongólia: az itt élők nemcsak kibírják „az örök” telet, de nem is szeretnének másutt élni

Sorozatunk II. részében folytatjuk annak bemutatását milyen akadályok legyőzését vállalják gyerekek a világ jó néhány országában azért, hogy iskolába járhassanak. Az egyik probléma a versenyfutás az idővel, hogy beérjenek az előadások kezdetére.

Lázár Ádám

Jakutföld: télen, ha valaki gyalogol, maximum 15 percig bírja ki a szabadban

Forrás: Origo

Oroszország 

Jakutföld több mint harminckétszer nagyobb Magyarországnál, Szibéria bolygónk egyik legvadabb tája. Vlagyivosztoktól északra fekszik. Végtelenek a távolságok, sarkvidéki a hőmérséklet. Itt, Oimjakonban, a föld leghidegebb lakott helyén, 500 lakos él, évi –40 fokos átlaghőmérsékletben. A tél októbertől áprilisig tart. 2013-ban itt mérték az eddig legnagyobb hideget, –71 fokot. Ez a leghidegebb állandóan lakott hely a földön. Itt minden, ami máshol hétköznapi – különleges. Ami a legkülönlegesebb az, hogy itt is élnek emberek! Az iskolába vezető út egynapi kalandtúra szélsőséges hőmérsékleten. Azt, hogy a tanulni vágyó diákok hogyan jutnak el iskolájukba, csak úgy tudjuk hitelesen bemutatni, ha közben Oimjakont is bemutatjuk. 

Akik itt élnek, jakutok. Meg kell tanulniuk az oroszt mint idegen nyelvet, mivel nyelvük török és mongol alapú. A mosást bent, a lakásban nem szabad kitenni száradni, mert a nedvességet a gerendák beszívják és szétrepednek. A ruhákat a kinti szárítókötelekre kell kiakasztani, ahol egy pillanat alatt kőkeménnyé fagynak. Egy pálcával leverik a ruhára fagyott nedvességet, és már be is lehet hozni a száraz, sziklakemény ruhadarabot, amiből a hideg kifagyasztotta a baktériumokat is. Hajnalban a szülők első tevékenysége megnézni, hogy aznap kint hány fok van. Ezen a napon „csak” –50, így a gyerekek mehetnek iskolába. Ha a hőmérséklet –54 fok alatti, a gyereket otthon kell tartani. A gyerekeket 6 rétegű különböző ruhába kell felöltöztetni a nagykabátjuk alatt, hogy eljussanak a találkozási pontokhoz, ahol az iskolabusz majd felveszi őket. 

Jakutföld: itt a póni fontos közlekedési eszköz
Forrás: hurranyaralunk.hu

Olyan sok réteg ruhát kell viselniük, hogy segítség nélkül nem tudnak felöltözni vagy levetkőzni. Szüleiknek meg kell győződniük, hogy testükön egyetlen centi sem marad fedetlenül. Amikor kilépnek a szabadba, a szempillájukon lévő nedvesség egy pillanat alatt a szempillájukra fagy. A gyerekek a tél 9 hónapjában csak bent, a lakásban vagy az iskolában játszhatnak. Az órák közötti szünetben tornásznak. Mivel a hőmérséklet –70-re is lecsökkenhet, így a házakban nincsenek csövek a folyóvíznek, a lakáson belül WC sincs. A lakást éjjel-nappali fűtéssel fel tudják melegíteni 20 fokra. Kint, a pottyantós WC-nél –50 fok a hőmérséklet, így minden a szabadban történő tevékenységnek nagyon rövidnek és gyorsnak kell lennie, hiszen a kint és a bent között 70 fok a különbség. De hogyan jut el a 8 éves gyerek ilyen körülmények között az iskolába? Iskolabuszon, ha az nem romlik el. A sofőr egy fűtött garázsban tartja a buszt. 

Így semmi folyékony – mint a benzin vagy az olaj – nem fagy meg, különben a busz nem indulna el. A sofőr plédekbe, törülközőkbe a vezetékeket is betekeri. A busz úgy 50 gyereket szállít az iskolába, ha útközben lerobban, 30 perc alatt a busz belsejében a hőmérséklet a külső hőmérsékletre csökken. Tehát a vezetőnek villámgyorsan ki kell tudni javítani a problémát, mert ha távolabb vannak az iskolától, mint amennyit 15 perc alatt gyalog meg tudnak tenni, akkor már nem érnének oda. Megfagynának. Az utcák olyan rossz állapotban vannak, hogy minden kátyú eltörheti a lengéscsillapítót, és ez nem ritkán meg is történik. Busszal 2 óra utazás után érnek az iskolába, délután még 2 óra hazáig. A gépkocsi itt új jelenség. Az előző héten valakinek útközben elfogyott a benzine. A kocsi megállt, vezetője megfagyott. 

Russia,,Russkinskaya,-,March,20,,2021:,Man,With,Reindeers.,National
A rénszarvas is természeti erőforrás
Forrás: Shutterstock

Az is nagy veszély, hogy sokan isznak, berúgnak, leülnek és megfagynak. Az 500 fős településen a legnagyobb épület az iskola. Ezt az év kilenc hónapjában éjjel-nappal fűteni kell. Ehhez egy kis szénfűtésű erőművet használnak. Évente 20 tonna barnaszén melegíti az épületet. Az ide járó 181 tanulót 25 tanár 25 tanteremben oktatja. Az iskola is mint itt minden ház fából épült, mivel egyetlen más anyag sem bírná ki, a –70 és +30 közötti hőmérséklet-ingadozást, szétrepednének. 

Szibériában a természeti erőforrások olyan „technológiák”, mint a rénszarvas vagy a vadló. Bár a vadlovat itt senki nem próbálná meglovagolni, mert a lovaglás keménnyé, izmossá teszi a ló húsát. Ezek pedig itt enni való csemegék. A teheneknek a legérzékenyebb testrésze a tőgyük. Erre nejlonharisnyából melltartókat készítenek, hogy ki ne sebesedjen, meg ne fagyjon a tejforrás. Itt szinte semmilyen munkalehetőség nincs, de ha valaki ki akar lépni innen, szüksége van az érettségi bizonyítványra, amikor befejezi az iskolát. Az iskolára pedig azért van szüksége, hogy kiléphessen. 

Mongólia 

Tunkhel egy falu, a fővárostól, Ulánbátortól 150 km-re északra. Körülbelül 3 ezer lakosa van. Hatalmas erdőségek veszik körül, amelyek a falu földterületének 80 százalékát teszik ki. Tunkhelt az 1960-as években a faiparban dolgozó fakitermelők alapították. Mivel a helyi gazdaság teljes mértékben a faipartól függött, amikor Mongólia az 1990-es évek elején politikai és gazdasági átalakuláson ment át, sebezhetővé vált. A központilag tervezett gazdaságról a piacgazdaságra való áttérés számos fát feldolgozó gyár bezárását eredményezte. Ez arra kényszerítette a helyi közösséget, hogy alternatív jövedelemforrásokat keressen, de ez nem mindenkinek sikerült. A legkeményebben a nomád életmódot folytató családokat érintette. A mongol nomádok jurtáikat csak a városon kívül állíthatják fel. 

A nomád gyerekek számára is kötelező iskolába járni, de milyen áron érnek oda! A tél hosszú, nehéz időszak Mongóliában. Előfordul, hogy a hőmérséklet a –50 fokot is eléri. Egy 10 éves fiúnak naponta kétszer kell lóháton megtennie ezt a 10 km-es távot. Olyan kicsi, hogy apjának kell feltennie a nyeregbe. Az időjárás szélsőségesen változik. Kora reggel, amikor elindul, –30 fok is lehet. A hosszú szőrű, mokány mongol pónin nem galoppozhat, mert a ló fél, hogy elcsúszik, a fiú pedig attól, hogy leesik és nem tud visszamászni a lóra. Egy folyón kell átkelniük. A jég egy méter vastag is lehet, de nem mindenütt. Délre a napsütésben a jég repedezni, olvadni kezd. 

Yurt,Or,Ger,In,Winter,At,Mongolia
A mongol jurtában még a motorkerékpárt is le kell takarni pokróccal
Forrás: Shutterstock

A ló olyan intelligens, hogy habozik átkelni a folyón. Délutánra, amikor a fiú indulna haza, kitör a hóvihar. Ha lassan mennek, besötétedik, és rohamosan lehűl a levegő. Ha gyorsabban mennek, elcsúszhatnak. A lovon a kisfiú bölcs és bátor, de nyugati szülő nem tudná engedni, hogy egy 10 éves gyerek egyedül lovagoljon ilyen körülmények között. Rettenetesen kockázatos. A faluban 530 gyerek van. Ennyien nem férnek be az iskolába. A fiatalabbak délelőtt járnak, mert akkor jobban lehet látni. Délután jönnek az idősebbek, amikor még hidegebbre fordulhat az idő. A 12 éves kislány mosolyogva sorolja fel az iskolán kívüli napi tennivalóit. Mosogatni, takarítani, fát vágni, a tehenek alá friss szalmát tenni, és meg kell fejni őket. Elképesztő, hogy ezek a gyerekek milyen sokat dolgoznak. Őt apja motoron egyensúlyozza az iskolába. 

Az iskolában a kislány kedvenc tárgya a sakk. Miközben sakkoznak, azt is elfelejti, hogy jöttek az iskolába! Aztán meglátja, hogy a felhők gyülekeznek kint, és ez emlékezteti, ma még haza is kell jutniuk sötétben, hóviharban! Az út hóval teljesen befújva jeges, és még nagy, vad kutyák is rájuk támadnak. Ez a nevelés keménységet, rugalmasságot és önállóságot eredményez. Lehet, hogy kemény nevelés, de az előnyök a gyermek számára az élet későbbi szakaszában felmérhetetlenek. Hallatlan élmény volt nézni, ahogy ezeket a gyerekeket milyen kevés is milyen boldoggá teszi, és látni azt a szeretetet, ami összeköti a családokat.

Az első részt itt találják: 

A harmadik részt itt olvashatják:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!