Varázslatos karácsony

December volt akkor is, amikor ez a kedves kis történet kezdődött. A hófelhők messzire kerülték a várost, pedig a gyerekek minden nap sóhajtozva figyelték a gyülekező felhőket. Bárcsak esne egy kis hó, kívánták, de a szürke égbolt makacsul hallgatott. Ebben a városban, valahol a keskeny kis utcák mélyén állt egy szürke téglás házikó. Messziről pont úgy nézett ki, mint a többi ház, de valahogy mégis más volt. Körüllengte valami fura hangulat. Valami furcsa fény és erő.

Ebben a házban lakott egy magányos, apró termetű férfi. A szemei olyan kékek voltak, mint a nyári égbolt és bennük olyan őszinte fény ragyogott, amit csak egy tiszta szívű gyermekben láthat az ember. Pedig a férfi már nem volt gyerek, sőt! Haját szürkére festették az évek. Mégis olyan sebesen és fürgén mozgott, hogy a környéken lakó gyerekek ámulva figyelték. Hogy mikor költözött a kis szürke téglás házba, senki sem tudta. Sosem beszélgetett senkivel, magának való volt. Nem is igazán szerették, inkább csak elfogadták. Mégis mindenki érezte, hogy van benne valami, ami nem hétköznapi. Leginkább a gyerekek tudták megfogalmazni. A szürke téglás ház olyan volt, mintha maga a varázslat lakott volna benne. A felnőttek persze kinevették őket, de ez mindig is így szokott lenni. Mire az ember felnő, sokszor elfelejti a szívében lakó, megírásra váró meséket és kalandokat, és már nem tud hinni a varázslatban sem. Ami azért igazán szomorú dolog.

A férfi, csak így nevezték a környéken, mert a nevét senki sem tudta. Még a postás sem, hiszen abba a titokzatos házba sosem küldtek levelet. Pedig ha tudták volna az igazat, biztosan nagyon meglepődtek volna. Mert a férfi nem volt más, mint egy álruhás Játékkészítő, aki egész életében olyan játékokat hívott életre, amik mások voltak a megszokottnál, örömet hoztak még a legnehezebb pillanatokban is. Egész évben szorgalmasan dolgozott, s mire eljött a karácsony, a kis műhely kiürült, minden elkészült játék a neki szánt helyre került. Így volt ez idén is. Minden elvarázsolt játék a helyén volt már. Kivéve egy apró kisvonat, mely szomorúan pöfékelve sóhajtozott a sarokban. Olyan apró volt ez a vonat, hogy a többi játék folyton nevetett rajta. Mégis hova hoznál te boldogságot? – kérdezték tőle. – Hiszen olyan kicsi vagy! Az igazi vonatok között elvesznél, a játékvonatoknál meg… Mint egy óriás a törpék között! Mégis milyen sorsra szánt téged a Játékkészítő?

A kisvonat persze ettől nem lett boldogabb. Pedig neki is volt ám álma! Mert miért kellene ahhoz hatalmasnak lennie, hogy csodákat élhessen át ő is? A Játékkészítő is nagyon sajnálta, de segíteni egyelőre nem tudott rajta. Én tudom, biztatta esténként, hogy nem véletlenül születtél. Mindent megteszek, hogy megtaláljam a helyed. Ott, ahova szánt a sorsod. Ott, ahol boldogságot és mosolyt varázsolhatsz az emberek szívébe.

Így teltek-múltak a napok, hetek, évek. A kisvonat minden télen reménykedve várta a Játékkészítőt, hogy végre jó híreket hozzon, de ő tanácstalanul csóválta a fejét. A kisvonat már arra gondolt, lehet, hogy az öreg nem is akar neki új otthont találni. Lehet, hogy azt akarja, hogy ebben a poros műhelyben maradjon az idők végezetéig? Közben pedig nem is sejtette, hogy a változás már ott jár a kertek alatt.

December volt, a város a karácsonyra készült. Az utcák és az üzletek színes, csillogó fényáradatban úsztak. A főtéren hatalmas fenyő álldogált. A város karácsonyfája ezer lámpától és dísztől ragyogott. Az emberek messziről megcsodálták, de aztán csak elsiettek mellette. Hiába a sok dísz és ragyogás, valami hiányzott. Valami, ami megállította volna a rohanást, és talán kicsit az időt is. Egyik este, mikor már aludt a város és az utcák üresen ásítoztak, az öreg Játékkészítő a csillogó, de magányos karácsonyfa mellett álldogált. Hirtelen egy gondolat suhant át rajta.

– Tudom! – kiáltott fel hangosan, mire a fa ágain szundikáló galamb riadtan rezzent össze.

A férfi fürge léptekkel sietett haza. Olyan izgatott volt, hogy azonnal a műhelybe ment, az álmosan hunyorgó kisvonathoz.

– Szükség van rád! – mondta neki őszinte örömmel. – Rád bizony! Már tudom, miért születtél!

– Találtál egy szomorú kisgyereket? – kérdezte hitetlenkedve a kisvonat.

– Gyereket? – nevetett a Játékkészítő. – Dehogy! Egy szomorú fenyőfát találtam. És egy várost, ami elfelejtette, mi is számít igazán.

– Nem gondolod – kérdezte a kisvonat –, hogy fenyődísznek egy kicsit nehéz és nagy vagyok?

A Játékkészítő úgy mosolygott, hogy a szemében csak úgy ragyogott a boldogság. Összepakolta a kisvonatot, és a néma utcákon lopakodva kivitte a főtérre. A síneket a fenyő köré rakta, ráállította a vonatot és a zsebéből elővett egy apró zsákocskát. Aranyszínű por volt benne. A Játékkészítő mély sóhajjal a vonatra fújt egy adagot belőle. Először semmi különös nem történt. Aztán halk csengőszó hallatszott, ezer fénybe borult a fa és az alatta zakatoló kisvonat, aki vidáman füttyentett, mert érezte, végre hazatalált. A Játékkészítő olyan elégedett volt, mint eddig még sosem.

Mosolyogva indult haza szürke téglás kis házába.

Másnap este, mikor feljött az összes csillag, s a város megtelt rohanó felnőttekkel, akik türelmetlenül húzták maguk után gyermekeiket, elsiettek a fenyő mellett, nem is vették észre a változást. De a gyerekek döbbenten torpantak meg a fa mellett. Nevetve mutattak a csillingelő kisvonatra, aki boldogan üdvözölte őket. A karácsonyfa körül hamarosan megtelt a kis tér. Az emberek nevettek, figyelték a körbe-körbe zakatoló kisvonatot. Már nem számított az idő, a rohanás. Örültek egymásnak és a közelgő ünnepnek. A gyerekek pedig, akiknek még olyan tiszta a szívük, hogy tudnak hinni a csodában, álmélkodva hallgatták a kisvonat meséjét egy öreg Játékkészítőről, aki ott lakik valahol a városban, egy szürke téglás házban…

Cseh József

Pályázaton lettek az elsők

Karácsonyi történetpályázatot hirdetett a székesfehérvári Tourinform Iroda, amelynek legjobb történeteit a Fejér Megyei Hírlap is megjelenteti e helyen.

Szívmelengető ünnepközi olvasmányok ezek mindenkinek, amelyek között első helyezett lett Molnár Zsuzsa Nekem tényleg mesés Fehérvár… című alkotása, míg második helyen Deák Dezsőné története, Az aranydió végzett. A pályázaton harmadik helyezett Varázslatos karácsony című történetet Cseh József tollából itt közöljük.