Jegyzet a zárt kapukról

Egyre nyáriasabb az idő, nem csoda hát, hogy a hobbifutókból is egyre több jelenik meg mostanság a Bregyó-közi rekortán futópályán. Így volt ez szerda reggel is, ám az olykor pocakosabb, ritkuló hajú férfiak és a frissen vásárolt futófelszerelésben pompázó hölgyek megszokott kavalkádjába most valami szokatlan vegyült. A köröket komótosan, néha lihegve leküzdő „kocasportolók” mellett egyszer-egyszer elhúzott egy-két csupaizom sportoló. A belső pályán a lövészetet gyakorolta néhány csinos hölgy, miközben talán spanyolul beszéltek egymáshoz. Az pedig már végképp gyanús lehetett a sporteseményeket nem követő kocogóknak is, hogy néhányak pólóján MEX felirat volt olvasható. Aki pedig tudja, hogy a koronavírus miatti szünet után újra világversenynek adhat helyet Fehérvár, az meg egyenesen örült, hogy a világ legjobb öttusázóival futhat egy pályán. A kérdés az, hogy a zárt kapusnak beharangozott világkupa ajtajai mennyire zárnak jól. Kell-e egyáltalán jól zárniuk? Egyértelmű, hogy a most kezdődött budapesti vizes Eb más nagyságrendű költségvetéssel dolgozik, s ott a sokat emlegetett „buborék” a zárt épületek miatt könnyebben megvalósítható. A Bregyót viszont nem lenne egyszerű hermetikusan lezárni, ráadásul a Székesfehérváron nagy hagyományú öttusának sok rajongója van a városban, akiket nehéz lesz majd távol tartani. Nem lennék meglepve, ha a szomszédos tó partján a következő napokban sok „sétáló” tűnne fel és időzne hosszú perceket a Bregyó-központ kerítésénél. Azon sem lepődnék meg, ha a külső, 600 méteres pályán a szerdainál is több lenne a „kocogó”. Ja, és eldöntöttem, máskor is megyek majd reggelente edzeni a Bregyóba. Hiszen hamarosan itt a Gyulai Memorial. Futni csak szabad.