2018.01.09. 20:00
A sárosdi MÁV-átjárónál erősen morzsolódik az út
Tavaly év végén aszfaltozták újra a 6228-as számú úton található vasúti átjáró pár méteres szakaszát. A kivitelezés azonban nem sikerült.
A régi és az új aszfalt találkozásánál kátyú van, az új réteg pedig morzsolódik
Fotó: Nagy Norbert
A vasúti átjárót a múlt év végén, hetekkel ezelőtt újraaszfaltozták. Az új területen a felület szétmállott, és az új aszfalt közepén már kátyú is található – hívta fel a figyelmünket egyik olvasónk.
Ugyancsak ő emelte ki azt is: nem ez az első alkalom, hogy az átjáró aszfaltozását elkészítik, sőt, egy korábbi javítás miatt egy néhány centis szintkülönbség is volt az út és a vasúti sínek között.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/-PJMlE9_27YHEkudxwpf7XpvHik1Z_NP1omSJtgGMIk/fill/1470/980/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg0NGJkNzJjMGMxMDRmODU4NmNlNGU5ZjNmNGEwMzg5.jpg)
Fotós: Nagy Norbert
Az üggyel kapcsolatban először annak kellett utánajárnunk, kihez tartozik a kérdéses terület. Mint kiderült: a 6228-as számú, Dunaföldvárt és Seregélyest összekötő úton a Magyar Állami Vasutak Zrt. (MÁV) végeztette el a munkát.
Kérdésünkre az illetékesek elmondták: számukra is ismert az út minőségének állapota, pontosabban az, hogy a vállalkozó által tavaly év végén elkészített új aszfalt morzsolódik.
A kátyúval kapcsolatban azt válaszolták: ha a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (mint folyamatos ellenőrzéseket folytató útfenntartó) kéri, természetesen kijavítják azt. Sőt, mivel az útátjárók aszfaltozása egy nagyobb év végi projekt volt, jelenleg garanciális a kérdéses rész.
A sárosdi szakasz helyreállítása – az időjárás és a nem működő aszfaltkeverés miatt – tavasszal várható – tudtuk meg a szakemberektől.
Addig is ajánlott lassan és körültekintően közlekedni az érintett útszakaszon!
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/_4ltGuIOK54cE0fY-AiBbCuns7r7gYy8mZ3q0SClN6o/fill/481/290/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5YWZiZmRkOTk4NzQ5MGU4YTE5YmQ1ZjUwMGRjMmE0.jpg)