Frissen Fejérből

2022.11.08. 09:00

A polgárdi gólya köszönte szépen, de inkább maradt

A polgárdiban fészkelő gólya nem megy melegebb éghajlatra, pedig Gombóc Artúr is megtett mindent, amikor rájött, hogy lemaradt a nyár végi szezonális költözésről. Vonatra, hajóra, repülőre ült, azt remélve, így talán eljut Afrikába.

Hajdú Marianna

Forrás: Zelenák Tibor

Az Ady Endre és az Esze Tamás utca sarkán lévő fészekben még mindig ott a gólya. Igaz egyedül – aminek több oka is lehet – a helyiek szerint évek óta nem költözik. Úgy tűnik, végleg letáborozott.

Mi lehet az oka? Az rejtély. Az biztos, a gólyák augusztus második felében csapatokba verődve Afrikába indulnak. Nem éppen a melegre van szükségük, mint inkább a táplálékszerzés miatt vállalkoznak erre az elképesztő hosszú útra. A közelben élők szerint korábban sérült lehetett és talán a párját is elvesztette. A szakértők szerint azonban nem ez áll a dolog mögött. Az elmúlt évtizedekben egyre több fehér gólya telel át Magyarországon. Amennyiben jól tápláltak, nem okoz nagy nehézséget megküzdeniük a téli hideggel. Ettől függetlenül a polgárdiak aggódnak a gólyáért és jelentették a szokatlan esetet. A Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársa, Staudinger István érkezett a helyszínre ellenőrizni a madarat.

Az állat nem tűnik sem sérültnek, sem betegnek, így emberi beavatkozás nem szükséges. A gólyák legtöbbször maguktól megtalálják a téli időszakban is elérhető táplálékot és a megfelelő helyet az átteleléshez. Egy kis emberi segítség akkor jöhet jól madárnak, amikor leesik a hó és fagyosabbak lesznek a napok. Ilyenkor kedvezhetünk neki némi finom falattal, ami az ő “gasztronómiájuk” szerint lehet csirkenyak vagy farhát, hal esetleg a kamrában elkapott vagy a macskától lenyúlt egér. Remélhetőleg az itt maradt gólya jól viseli majd az előtte álló hónapokat. A jószívű polgárdiak bizonyosan minden nap szemmel tartják majd madarukat és amennyiben szükséges, segítséget kérnek a nemzeti part munkatársaitól vagy értesítik a madármentőket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!